2014. június 20., péntek

Tanácsok az UV sugárzás elleni védekezéshez

Általában inkább nyáron válik esedékessé az UV sugárzás kérdése, de valójában egész évben érhetnek minket ilyen jellegű „kellemetlenségek”. Mint azt valószínűleg már sokan nagyon jól tudjuk, nem csupán a bőrt, hanem a szemünket is károsíthatják, és nem csupán átmenetileg, mivel tartós betegségeket is okozhatnak.

Az UV sugárzásnak három fajtája ismeretes: UVA, UVB, UVC. Szerencsére az UVC sugárzás számunkra nem veszélyes, mert az ózon rétegen nem jut át, de a másik kettőtől igen csak óvakodnunk kell. Sokáig az UVA sugárzást sem tartották számottevően károsnak, azonban egyre több vizsgálatot indítanak hosszabb távon kifejtett hatásairól. A már jól ismert UVB sugárzás pedig a legveszélyesebb a három közül, ez okozza például a bőr leégését, ha mindenféle óvintézkedés nélkül erős napfénynek tesszük ki. Sokan félvállról veszik ezt a témát, de ez egy igen nagy hiba. Szemünk esetében akár az ideghártya visszafordíthatatlan károsodása is bekövetkezhet, de rövidebb idő leforgása alatt is olyan betegségek merülhetnek fel, melyekhez műtéti beavatkozás szükséges. Ilyen például a kötőhártya-megvastagodás vagy a hályogok kialakulása. Bőrünk esetében pedig rákos elváltozással is számolhatunk, melynek ugyan szerencsére több fajtája gyógyítható, de nem mindegyik.


Mit tehetünk ellenük?

Bőrünk épségéért a legegyszerűbb, amit léphetünk, hogy huzamosabb ideig közvetlen napfénynek nem tesszük ki. Fontos, hogy azért elegendő időt tartózkodjunk a friss levegőn, de ezt megtehetjük árnyékba húzódva, olyan időpontban, amikor már nem olyan erős a sugárzás. 11 és délután 3 óra között a legmagasabb az UV-sugárzás, így ekkor inkább fedett helyen tartózkodjunk, ha ezt valami folytán mégsem tudnánk megtenni, akkor kenjük be magunkat erős védelmet nyújtó naptejjel, és ha kell, akkor ezt ismételjük is meg többször. Ezek a készítmények nem mindenható csodaszerek, a címkén (jobb esetben) fel van tüntetve alkalmazásuk módja, hogy mennyivel előtte kell bekennünk velük bőrünket, mielőtt napfénynek tennénk azt ki, illetve hogy milyen időközönként kell újra felvinnünk a készítményt. Általában egy-két óránál tovább nem képesek óvni a bőrt, ezért ne felejtkezzünk el újbóli használatukról.

Fontos továbbá a rendszeres és minőségi folyadékbevitel, hiszen az erős napfény és a meleg hatására hamar eltávozik szervezetünkből a szükséges víz, mely súlyos kiszáradáshoz vezethet. A dehidratáltság pedig szédüléssel, fejfájással, hányingerrel járhat, így ezt valószínűleg jobb elkerülni.

Szemünk épségéért megfelelő napszemüveg viseletével sokat tehetünk, illetve ha ezt valamilyen sapkával kombináljuk, akkor tökéletes védelmet tudunk kialakítani. Persze napszemüveg esetében sem mindegy, milyen van rajtunk, mert nem mind véd 100%-ban a sugarak ellen. A polikarbonát nevezetű anyagból készült lencsék teljesen elnyelik a sugárzást, nyilván drágábbak is, de azt hiszem megérik a befektetést. Természetesen ne hagyjuk magunkat átverni: a magas ár sem garantálja a nagyfokú védelmet, sok esetben a márka dobja meg a termék árát. A CR-39 R nevezetű műanyagból készült lencsék is viszonylag magas védelmet nyújtanak, körülbelül 88%-ban nyelik el a káros sugarakat. Az üveg lencsék ugyan drágák, de könnyen meg tudnak karcolódni, tehát pillanatok alatt elveszíthetik hatékonyságukat. Keret tekintetében inkább a fémet részesítsük előnyben, mely kissé drágább és nehezebb, ám annál tartósabb. A műanyag keretek könnyű viseletet biztosítanak, de könnyen eltörhetnek.

Sokszor úgy vagyunk vele, hogy ami nem okoz azonnal súlyos és látható kárt, az nem is létező probléma, így hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni. Azonban ez nem megoldás, főleg akkor nem, ha saját egészségünkről van szó. A fentebb felsorolt apróságokkal akár több évvel is meghosszabbíthatjuk életünket, így nem érdemes elfelejtkeznünk róluk.

2014. június 4., szerda

Ne temessen maga alá a sok tanulnivaló!

Május végén tombol a vizsgaidőszak és az érettségi vizsgáknak sincs vége. Ilyenkor a diákok és hallgatók hatalmas nyomás alatt vannak, hiszen mindenki szeretné pótolni hiányosságait. Sajnos a nap csak 24 órából áll és az emberi elme is véges. A nagy hajtás, fáradtság nem tesz jót a tanulási képességnek, pedig a vizsgán a maximumot szeretnéd nyújtani. Lássuk, hogy milyen apró dolgokkal könnyítheted meg a saját dolgodat.

Készíts ütemtervet!
 
Nem csupán a tananyagot kell beütemezned, hanem a napirendet is ki kell alakítanod, ami igazodik az előbbihez. Szánj időt a pihenésre is és más, tanulást elősegítő tevékenységekre is. Szinte borítékolható, hogy az ütemterved néhol el fog csúszni az eredetitől, így tervezz be minimum egy „esőnapot”.

Mik a tanulást elősegítő tevékenységek, dolgok?
 
A rózsa illat például kifejezetten jót tesz a tanulási képességnek, tehát este vagy tanuláskor párologtass el egy kevés esszenciális rózsaolajat. Az ananász is kimondottan jót tesz a felfogó képességnek, ahogy – talán a legfontosabb dolog – az alvás is tanulás után. Ha tanulás előtt mozogsz egy keveset, mondjuk 15 percet, több oxigént juttathatsz az agyadba. Evés után ne akarj nekiülni tanulni, hiszen ilyenkor a has vérellátása prioritást élvez a szervezetünk számára.


 
Helyezkedj el kényelmesen!

A túl inger dús, de a rideg környezet is elveszi a figyelmet a tanulástól, így érdemes olyan helyen tanulni, amit jól ismerünk. Ne tanulj a testvéred szobájában, vagy a nappaliban, hanem a saját, ismert környezetedben. Rendkívül fontos a kényelem, ezért ha jegyzetelni szeretnél, ülj az asztalhoz. Minden, ami a tanuláshoz szükséges, legyen karnyújtásnyira, hogy ne kelljen kizökkenni a tanulás menetéből. Ha szeretsz zenét hallgatni, válassz kicsit pörgős zenét, ne rádiót hallgass, ne tévét nézz! Fontos a folyamatos folyadékpótlás, így mindig legyen a közeledben egy kis tea vagy víz.

A tanulás egy folyamat
 
Ne akarj mindent egyszerre megtanulni, oszd szakaszokra az anyagot és ne tanuld túl! Fix időt fordíts egy tételre, témára és másnap, harmadnap is térj vissza hozzá kicsit. Ha vannak olyan szavak, vagy évszámok, amik nem mennek bele könnyen a fejedbe, írd fel egy lapra, amit hordj magadnál vagy ragaszd ki a lakásban, szobában központi helyekre. Így elérheted, hogy folyamatosan a szemed előtt legyenek a mumus kifejezések. Mindig legyen nálad a vizsgatárgyad könyve, hiszen napközben adódhatnak olyan szakaszok, amikor várnod kell – például az orvos rendelőben és tömegközlekedési eszközön – ezek az alkalmak pont jók arra, hogy kicsit ismételj.

Olvasd, mondd, halld!
 
Ezeket a kifejezések leginkább nyelvtanulásnál lesz hasznodra. Olvasd fel hangosan az anyagot, hogy hatékonyabban tanulhasd meg. Egy kísérlet szerint, azok, akik így tanultak, négyszer annyi anyagot tudtak megtanulni, mint a kontrollcsoport, akik mellőzték a módszert. Ha szeretnéd, akár a telefonodra is felmondhatod az anyagot, így munkahely, iskola felé is tanulhatod.
 
Taníts, hogy tanulj!
 
Vizsga előtt oszd fel egy - vagy több – barátnőddel az anyagot, majd mondjátok fel egymásnak. Ezzel a módszerrel mindenki pontosíthat a saját vázlatán, javíthatóak lesznek az esetleges hibák, tévedések. Azok az emberek, akik segítenek tanulni társaiknak sokkal jobban látja saját tételeiben az összefüggéseket, a vázat és nagyon jól kiismeri a témát. A memorizálásnak kimondottan jót tesz a beszélgetés is. Tanulni is meg kell tanulni, ahogy azt is, hogy közben hogyan jussunk el elmélyült állapotba, amikor az agy jobban fog. 

Csak kipihent ember képes maximális színvonalat nyújtani, a kipihent agy fogékony az újra. Fontos tudni, hogy semmit nem lehet tökéletesen megtanulni, csupán törekedni lehet erre!