2013. január 31., csütörtök

Mennyire veszélyes a rafting?

A vadvízi evezés kicsiny hazánkban is egyre népszerűbb annak ellenére, hogy sem itthon sem a nagyvilágban nem számít éppen komoly gyökerekkel és múlttal rendelkező sportnak. Azt jó ha már az elején tisztázzuk, hogy a vadvízi evezés nem egy és ugyanaz, mint a rafting. A rafting csak egy fajtája a vadvízi evezésnek nálunk mégis egyként kezelik a kettőt. Vadvízi sportnak számít még a vadvízi kajakozás, vagy kenuzás, a trekking és canyoing is. Persze a legnépszerűbb változat tényleg a rafting melyet ezen sport legfontosabb eszközének, magának a gumicsónaknak, vagyis a raftnak köszönhet. Ez a speciális csónak, mint sok más őrület, Amerikából származik, jobban mondva az amerikai különleges katonai egységek felszerelés palettájáról.
 

Ezt számukra fejlesztették ki, hogy olyan speciális vízi küldetéseket könnyedén végre tudjanak hajtani, ahol a siker érdekében szilaj hullámokkal kellett megküzdeniük. Persze később, mint számos hadi fejlesztés, ez is kikerül a civil életbe, ahol a vadvízi sportok szerelmesei hamar felfigyeltek speciális formájára, anyagára és kiképzésre, melynek köszönhetően a kisebb zúgókon játszi könnyedséggel juthattak át és attól sem kellett tartaniuk, hogy a vízből kiálló sziklák kárt tesznek a csónak oldalában. A népszerűség oka tehát elsősorban ez. Vagyis hogy a csónakunk, amivel a szilaj hullámok közt "lovagolunk" szinte elpusztíthatatlan. Sokak számára a rafting másik vonzereje, persze kaland és az adrenalin löket mellett, a biztonság. Nem csak hogy a raft hihetetlenül stabil, így nehéz vele felborulni, de e mellé még olyan biztonsági eszközök is jönnek, melyek használatával akár gyerekek is kipróbálhatják ezen különleges, extrém sportot. Hogy mik ezek a biztonsági eszközök. Először is ott a sisak. Egyrészről megvédi fejünket a szikláktól, ha esetleg mégis a vízbe esnénk, plusz rikító színének köszönhetően társaink könnyebben észrevesznek minket, hogy kihúzhassanak. A másik felszerelés a mellény.
 

Ennek elsődleges célja nem az, hogy a víz felszínén tartson minket, persze erre a célra is szolgál, de egy olyan speciális anyagból van melynek valódi feladata, hogy felsőtestünket védje a sziklák okozta sérülésektől. Ennek színe is szándékosan rikító, mint a sisaké.A kihűléstől a neoprén ruha védi meg a raftingost, hiszen a hegyi folyók vize ritkán mondható kellemes hőmérsékletűnek. Valójában az evező is kettő célt szolgál, hiszen nem csak ennek segítségével jutunk előrébb és kormányozzuk a "ladikot", de ügyesen használva ezzel könnyen eltolhatjuk magunkat a szikláktól. Ilyen biztonsági felszerelések mellett gyakran választják nyári vakációjuk céljául valamelyik környékbeli vadvízi folyót akár családok vagy a vadvízi evezésben járatlan baráti társaságok is. Igazából ha van egy tapasztalt túravezetőnk, akik pár mondatban felkészít minket, hogy mire is számítsunk és egyes helyzetekben hogyan viselkedjünk, na és persze a csónak irányítását is rá bízzuk, akkor nem lehet semmi gond. Egy ilyen vadvízi túrán biztos, hogy egy életre szóló élménnyel fogunk gazdagodni.

2013. január 10., csütörtök

Kozmetikai tovább képzések

18 évesen egyre kevesebben tudják, hogy melyik szakmában kívánnak elhelyezkedni és hivatásukként űzni azt. Ezért választják legtöbben az állam által finanszírozott első szakmaként a kozmetikus OKJ-s képzést. Ez az irány még jól is elsülhetne, de sajnos igen kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy ez egy felelősségteljes hivatás. Emberek szépsége és ápoltsága van a kozmetikus kezében. És minden egyes fogadott páciens ajánlásai alapozhatják meg a jövő vevőkörét. Ez nem „a gyakorlat teszi a mestert” elven működik. A gyakorlat teszi a profit, de előtte már el kell egy szintet érni ahhoz, hogy rutinosan és kellő felelősségtudattal tudjon dolgozni a szakmabeli. Mivel vannak arra törekvések, hogy felnőttképzésen is elsajátíthassák a „tudást” egyre kevesebb óraszámmal is, nem mondhatni, hogy túl nagy biztonságban lennének a laikus, szépülni vágyó potenciális páciensek. Innentől kezdve kizárólag a nagy vendégkörrel, ígéretes referenciákkal rendelkező kozmetikusoknál érdemes majd bejelentkeznünk.
A vizsga sikerességéhez 35%-ban járul hozzá az elméleti rész, 65%-ban a gyakorlati, és egészségügyi alkalmassági vizsgálat is szükségeltetik hozzá. És ezek csak az alapok, melyek jó kiindulópontként szolgálhatnak, de a jó kozmetikus nem áll meg ezen a szinten, még ha gyakorlati tapasztalatokat szerez időközben akkor sem, mivel a technika és az igények fokozatosan változnak, finomodnak, új trendek érkeznek, tehát haladni kell a korral. Ha valaki megtanul profi módon gyantázni, de nem szerez ismereteket  a végleges szőrtelenítés fejlődésével kapcsolatban, egy idő után kiesik a piac által diktált tempóból.Egyre hatékonyabb és drágább technikák, sminkelési módok jelennek meg sorra, és már egy profi kozmetikusnak akkor rendelkeznie kell a legújabb gépekkel és tudással, mielőtt a köztudatba kerülne. Folyamatosan képzésekre kell járnia, és folyton felülvizsgálnia az általa ismert technológiákat, a konkurenciával összehasonlítva, hogy fenn tudja magát tartani mint anyagilag, mint tudásszintben. Egyre népszerűbbé vált a sminktetováló tanfolyam, mint a kozmetikusok továbbképzési lehetősége a plasztikai korrekciós tetováló tanfolyammal karöltve. A plasztikai sebészet egyre nagyobb divattá növi ki magát. A szépségre helyezett túlzott hangsúly pedig arra készteti a kisebb-nagyobb testi hibával rendelkező egyéneket, hogy feltétlenül forduljanak vele kozmetológushoz, mivel a társadalom külső jegyekkel kapcsolatos igényei szinte beteges szinten megnőttek, így aki eszerint a mérce szerint kíván élni, a mai világban el fog menni, hogy korrigálja teste hibáit - amit esetleg egy más igényeket támasztó világban amúgy nem tenne meg - Ez a rendszer pedig garantálja a kozmetikus szakma felvirágoztatását, mivel a kereslet növekszik a professzionális szakmabeliek iránt. Ahhoz, hogy profik legyünk ebben a témában, csak elhivatottságra van szükségünk, ami sikerünk kulcsa lehet!

2012. december 30., vasárnap

Fontos, hogy gyermekünk fiatalon megtanuljon úszni

Az hogy gyermekünk már viszonylag fiatal korában megtanuljon úszni több szempontból is fontos lehet. Tulajdonképpen a hangsúly nem is elsősorban azon van, hogy megtanulja úszni, sokkal inkább azon, hogy megszeresse a vizet és ez egy olyan közeggé váljon számára, melyben jól érzi magát. Nem fontos, hogy a sport szintjén űzze ezen tevékenységet, de ha rendszeresen csak kikapcsolódásként ellátogat egy strandra vagy egy uszodába, az főleg fiatal korban, igen pozitív hatással lehet fizikai fejlődésre.  Úszás közben ugyanis nem csak bizonyos izmok, vagy izomcsoportok dolgoznak, hanem szinte az összes, ráadásul nem csak az izomzat, de a gyermek csontozata is igénybe van véve, így az is megfelelően tud fejlődni és erősödni. Ennek ellenére az ízületek mégsem kapnak olyan terhelést, mint mondjuk futás közben, hiszen ez a közeg ellensúlyozhatja a gravitáció testmozgás közben gyakorolt negatív hatását.  Emellett az úszás a szívet is rendesen igénybe veszi, mely pedig a vérkeringésre van pozitív hatással. Mint minden testmozgás során, úszás közben is megnő a szervezet oxigén igénye, így az ilyen jellegű, rendszeres terhelés a tüdőkapacitás növekedését is segíti. Ezek azonban csak az egészségügyi előnyök és akkor még nem eset szó arról, hogy egy szülőnek mennyivel kevesebb aggódással jár ha tudja, gyermeke biztonságban van a vízben, vagy mennyivel könnyebb lehet, mind a szülőnek, mind a gyermeknek, ha a nebuló a rendszeres úszás során le tudja vezetni felesleges energiáit és ennek köszönhetően mondjuk jobban oda tud figyelni a tanórákon. Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk ha gyermekünk megtanulna úszni, akkor már csak egy megfelelő tanuszodát kell keresnünk. 
Azt azonban nem tudhatjuk, hogy mennyi időt fog igénybe venni, mire a kicsit már biztonságban tudhatjuk a vízben. Azt ugyanis, hogy mennyi időt vesz igénybe mire egy gyermek megfelelően megtanul úszni, több tényező is befolyásolhatja.  Fontos, hogy milyen intenzitású a tanfolyam, vagyis hogy heti hány alkalommal kell lurkónak részt vennie rajta. Szintén függ a gyerek életkorától, saját képességeitől, de a vízzel kapcsolatos korábbi tapasztalataitól és attitűdjeitől. A sikerességet legjobban azonban talán az oktató személye és szakmai hozzáértése befolyásolhatja, hiszen az oktató feladata elérni, hogy a nebuló saját maga is biztonságban érezze a vízben, hogy igazán otthon érezze magát ebben a közegben. Ezt persze egy igazán jó oktató nem csak a vízben való játékokkal és pancsolással próbálja elérni. Az úszás oktatók többsége az első néhány órán megpróbálja felmérni a tanulók egyéni képességeit, és ezen képességekhez és a gyerekek vízhez való hozzáállásához igazodva próbálja alakítani a tanfolyam menetét. A lényeg, hogy minden tanuló elérje azt a szintet, amikor már a szülőnek tényleg nem kell aggódnia, ha a vízparti nyaralás során a gyerek akár egyedül megy be a vízbe.

2012. november 29., csütörtök

Egzotikus hangulat és még számtalan előny

Akik adnak otthonuk berendezésére és stílusára azok vagy megpróbálják követni a divatot berendezési tárgyaik esetében, vagy próbálnak valami egyedi és különleges hangulatot varázsolni a lakásba. Akik pedig emellett gyakorlatias személynek is vallják magukat, azok úgy szeretnék ezt a különleges hangulatot elérni, hogy a kiválasztott berendezési tárgyak még egyedi megjelenésükön kívül számos előnyös és praktikus tulajdonsággal is rendelkezzenek. Na ezt könnyen elérhetjük, ha a padló burkolása esetén egy bambusz szőnyeg mellett döntünk. Hogy a bambusz az egyik legsokoldalúbb növény, azzal sokan tisztában vannak. A távol-keleti népek nem véletlenül tekintenek rá úgy, mint a rizs után második legfontosabb haszonnövényükre. Dél-Kelet Ázsiában már évezredek óta használják az építőiparban, ahol nem csak mint erős, de rugalmas állványzat alapanyag tesz nagy szolgálatot, hisz kiválóan alkalmas épületek falainak és tetőszerkezetének burkolására is. Szinten kedvelt alapanyaga még ezen perjeféle a bútoriparnak, az ékszeriparnak és a távol-keleti konyhának is, hiszen friss hajtásai igaz ínyencségnek számítanak. Jelen esetben minket a textilipari felhasználása érdekel, ami egyébiránt nem új keletű dolog, hiszen a bambuszból szőnyegeket már régóta készítenek, de a nyugati otthonokban csak az elmúlt évtizedekben jelentek meg.
A növekvő népszerűséget, persze az egzotikus külsőn kívül, a szívósságuknak köszönhetik. Mint ahogy az előbb említettem a Távol-Keleten előszeretettel használjál, mint a homlokzati állványok alapanyaga, ugyanis amellett hogy szerkezete nagyon erő, kimondottan hajlékony és rugalmas is. A bambusz rostjainak ezen kettős tulajdonsága az, melyek annyira értékessé teszi a textilipar számára. Egy bambusz szőnyeg, vagy akár padlóburkolat, úgy képes szilárdan ellenállni az idő vas fogának, hogy közben egyáltalán nem kelti durva, homogén és rugalmatlan felszín hatását. Mivel ilyen jól bírja a terhelést, vagyis magas kopásállósági képességgel bír, ezért praktikus lehet olyan padlófelületek burkolására ahol nagy igénybevételnek lesz kitéve, mondjuk előszobák, lépcsőházak, nyilvános belső terek. Azonban a bambusz ennél is többet tud. Mivel egy trópusi növényről van szó, így a nedvességet is kiválóan bírja, vagyis akár külső tereket is bátran lefedhetünk vele. Ezen előnyei mellett pedig van egy olyan tulajdonsága, mely miatt egyre több allergiában szenvedő ember választ otthonába ilyen szőnyeget, ez pedig az antisztatikus hatás. Ez ugye azt jelenti, hogy egy ilyen szőnyeg nem hogy nem vonzza, hanem bizonyos szintig egyenesen taszítja a töltéssel bíró részecskéket. A különböző szöszök, porszemcsék, vagy akár a pollenek pedig rendelkezhetnek töltéssel, melyek azonban csak minimális mennyiségben fognak megtapadni a szőnyeg szálai között. Ezt az antisztatikus hatást pedig nem valami hipermodern vegyi eljárásnak köszönheti, hiszen egy ilyen szőnyeg semmilyen mesterséges anyagot nem tartalmaz, egyszerűen csak a bambusz rost szálai bírnak ilyen hatással. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha bambusz szőnyegem van, akkor dobhatom is ki a porszívót, de tény hogy ritkábban kell majd elővenni. Ezen számtalan pozitívum mellett azonban nem szabad elfelejteni egy ilyen szőnyeg legnagyobb erejét, vagyis azt az egzotikus és távol-keleti hangulatot, melyet otthonunkba varázsolhat.

2012. november 14., szerda

Konferencia szervezés, a helyszín kiválasztása

A nagyobb cégek vezetői pontosan tudják, hogy egy olyan vállalti esemény, mint egy szakmai konferencia, mennyire hatékony eszköz lehet a vállalati menedzsment, promóció tarsolyában. Persze a valódi hatékonyságát csak akkor érheti el, ha tényleg minden profin és zökkenőmentesen van lebonyolítva, ellenkező esetben az egész csak felesleges idő és pénz pazarlás. Egy konferencia azonban egy olyan összetett rendezvény, hogy megszervezése és hatékony lebonyolítása nem kis tapasztalatot és hozzáértést kíván, ahol minden lépésnek és mozzanatnak pontosan, előre meghatározott koreográfiája van.  Az egész kezdődik ugye azzal, hogy meghatározzuk az alapvető adatokat, hiszen minden további lépésünket ezekre kell majd építenünk. Össze kell írnunk, hogy hány főt várunk, kik lesznek az előadók, milyen technikai felszerelésre lesz szükségünk, mettől-meddig tart majd az egész esemény, milyen protokoláris tevékenységre lesz majd szükségünk. Ha ezek megvannak, akkor jöhet az üzleti és pénzügyi terv, egy megvalósítási tanulmány, és egy forgatókönyv elkészítése, a szervező csapat összeállítása, a feladatok kiosztása és a határidők megjelölése. Már ezzel is sok munka volt, pedig még nem is csináltunk semmi érdemlegeset, tehát a nagyja még csak ez után következik. Minden esetben talán a leglényegesebb elemmel, a helyszín megválasztásával kell hogy kezdjünk. Ez ma már nem olyan nehéz feladat, hiszen hazánkban is számtalan, pont ezen célt szolgáló, konferencia központ és konferencia hotel található. Ha a konferencia esetleg a nyári tanítási szünetre esik, akkor akár egy főiskola, vagy egyetem is kiváló konferencia helyszín lehet. De mire is figyeljünk a helyszín kiválasztásakor? Fontos, hogy jóval több hely legyen a konferencia termekben, mint a meghívottak száma, mert úgy is lesznek előre nem látható vendégek. Az is fontos, hogy a helyszín könnyen megközelíthető legyen, akár tömegközlekedési eszközökkel is, mert nem biztos, hogy minden vendég autóval fog érkezni. Előnyös, ha magának a konferenciának a helyszínén vannak a szállások is, vagy maximum pár száz méterre attól. Mivel a résztvevők nem fognak napi 24 órában az előadásokon ülni, ezért fontos, hogy a helyszínt biztosító intézmény, vagy annak környéke kínáljon a résztvevők számára különböző egyéb programokat, kikapcsolódási lehetőségeket is. Ha saját szervező csapatunk nem akkora létszámú, mint kellene, akkor előnyös ha a helyszínt biztosító intézmény ilyen téren jártas személyzettel rendelkezik, mert így őket is bevonhatjuk majd a lebonyolítás egyes feladataiba. Amikor a helyszínt kiválasztjuk, akkor a termek esetén fontos, hogy felmérjük azok pontos technikai paraméterei is. 


Mit is értek pontosan ezen paraméterek alatt?  Nézzük meg megfelelő-e a termek szellőzése, fűtése, nyári időszakban azok klimatizálása. Próbáljunk meg olyan helyszínt választani, ahol a termeket természetes fény árasztja el, hiszen ennek köszönhetően kevésbé érzik majd magukat fáradtnak a résztvevők, mintha egész nap mesterséges fényben kellene lenniük. Az sem árt ha a termek valamennyire hangszigeteltek, mert a legkellemetlenebb, ha a pont a konferencia ideje alatt kezdenek odakint aszfaltozni. Ezek mellett azonban a legfontosabb a megfelelő konferenciatechnika megléte, vagy annak hiányában a telepíthetőség lehetősége. Ha a termekkel rendeben vagyunk, akkor jöhetnek a helyszín kínálta kísérő szolgáltatások. Van-e mondjuk porta szolgálat, vagy ruhatár, a helyszín biztosít-e székeket, a szervezők számára irodákat, zárható raktárakat, lehetőség van-e catering szolgáltatás igénybevételére, vagy az étkeztetést külön kell megoldni. És még egy fontos dolog, hogy a helyszín vajon megfelelően van-e akadálymentesítve a mozgássérültek számára. Ha képzeletbeli listánkon az összes felsorolt pont mellé egy zöld pipát tudtunk tenni, akkor már egy teherrel kevesebb nyomja majd vállunkat, hiszen megtaláltuk a tökéletes helyszínt, a konferencia szervezése ezzel azonban még mindig csak az elején jár.

2012. október 29., hétfő

Cserépkályha, mint alternatíva

Azt a képet gondlom senkinek nem kell bemutatnom, mikor az ember az első hidegebb, téli hónap után megkapja fűtésszámláját és a végösszeget meglátva azonnal pár évet öregedik. Ennek köszönhetően, valamint annak, hogy az otthonaink fűtését szolgáló gáz fűtőrétéke érezhetően évről-évre gyengül, gondolkodnak el egyre többen azon, hogy valamilyen alternatív fűtési megoldásra váltanak. Talán furán hangzik, hiszen őseink évszázadokon át ilyen módon fűtöttek, de a kandallók és cserépkályhák is az alternatív fűtési megoldások közé sorolandók. Mind a kettőnek, mármint a kandallónak és a cserépkályhának is megvannak az előnyei és a hátrányai is.  A cserépkályha egyik legnagyobb hátránya, hogy jelentős súlya miatt sajnos kevés otthon alkalmas arra, hogy egy ilyet beépítsenek. Ha azonban valaki mégis egy ilyen fűtési rendszere beépítése mellett dönt, akkor több típus közül is választhat. A normál cserépkályhák két fő típusa a hagyományos üzemeltetésű és a töltőrendszerű változat.


A kettő közti különbség csupán annyi, hogy a töltőrendszeres típusnál a tűztér alatt egy másik rész is található, ahova a hamu hullik és mivel ennek külön ajtaja van, ezért a hamu ürítése anélkül is megoldható, hogy a kályhában a tüzet el kellene oltanunk. Ez pedig fontos lehet, hiszen a cserépkályhák másik előnye, mely azonban egyben hátrányuk is, hogy csak lassan képesek felmelegedni. A szakértők ezért nem is nagyon javasolják ezt a fűtési megoldást olyanoknak, akik csak keveset tartózkodnak otthon és így nem tudják a kályhát folyamatosan fűteni. Azonban annak köszönhetően, hogy lassabban melegszik fel, a hőt is lassabban és fokozatosabban adja le, így ha a tűz ki is alszik benne, a kályha még órákon keresztül képes árasztani magából a meleget. Ezt a fokozatos hőleadást szerkezeti felépítésének is köszönheti, ami miatt azonban építése sem egy pár órás munkafolyamat. Ezért ha egy cserépkályhát szeretnénk otthonunkba, akkor az előkészítési folyamatoknak nem árt már a nyár derekán nekikezdeni. Igazából a legtöbb időt nem is a tervezés vagy az építés veszi igénybe, hanem a kályha belsejét borító agyagréteg kiszáradása. Ez a folyamat akár 1 - 1,5 hónapig is tarthat és ha nem akarjuk, hogy a kályha belseje megrepedjen, akkor a száradást még csak meg se próbáljuk mondjuk hősugárzó használatával gyorsítani, így ugyanis az nem lesz egyenletes. A száradásnak tehát magától kell végbe menni, melyet a kéményen és nyitott kályhaajtón keresztül áramló levegő old majd meg helyettünk. Mikor végre a kályha kiszáradt a begyújtásnak  is fokozatosnak kell lennie. Először csak pár percre, majd pár órára gyújtsuk be új kályhánkat. Az, hogy egy cserépkályhát mivel fűthetünk szintén változatos lehet. A legmagasabb fűtőértékkel az olyan keményfák bírnak, mint a bükk, a tölgy, vagy mondjuk az akác. Persze ma már vannak olyan cserépkályhák is melyeket a jóval olcsóbb pellettel is fűthetünk, sőt a kályhánkat akár a vízmelegítéses fűtőrendszerünkhöz is hozzákapcsolhatjuk, így a kályha nem csak az adott helyiségben, hanem a radiátoroknak köszönhetően az egész lakásban kellemes meleget varázsol majd. A változatos és színes kályhacsempéknek köszönhetően padig olyan megjelenésű kályhánk lehet, amilyet csak szeretnénk,  akár népies, szecesszionista, vagy minimál stílusban, a döntés csak a mi kezünkben van

2012. október 12., péntek

Táplálékunk, mint belső működtető erőnk


Rosszul működő emésztésünket a számos, kellőképp olyan anyaggal feltuningolt élelmiszereknek köszönhetjük, melyek nem oda valók. Mégis ennek a világnak a részesei vagyunk, ezért igen nehéz egy teljesen másmilyen életmódot felvenni egy mérgeket kínáló rendszerben, aminek fenntartása nem mellékesen jóval drágább is, mint az egészségtelen élelmiszerek fogyasztása. Pedig számos allergiás reakció vezethető vissza a nem megfelelő táplálkozásunkra, amely kevesebb tápanyagot, és több térfogatnövelő töltelékanyagot, tartósítószert, színezéket tartalmaz. Magyarország egyik súlyos problémája, hogy igen sósan, koleszterinben és zsiradékban gazdagon, rostban szegényen táplálkozik. Ennek az érelmeszesedés, magas vérnyomás, súlyosabb esetben szívinfarktus, agyvérzés lehet az eredménye. Az egészséges táplálkozás alapjai (melyek megelőzhetnek egy későbbi nagyobb problémát), a változatos, biztos forrásból beszerzett élelmiszerek fogyasztása. Manapság az interneten keresztüli rendelés nagyban megkönnyíti a dolgunkat, hiszen akár közvetlenül a termelőktől rendelhetünk. A gabonafélék közül előnyt élveznek egészségünk szempontjából a teljes kiőrlésű, barna lisztből készült, magvakkal dúsított ételek, melyek emésztésünk rendeltetésszerű működéséhez járulnak hozzá, amikből a legtöbbet érdemes fogyasztanunk. A második legfontosabb fogyasztandó élelmiszer-kategória a zöldség és gyümölcsfélék, melyek számos alkotórésze pozitív hatással van bélrendszerünkre. A testünk által fel nem dolgozható részek serkentik a bélmozgást, és a felesleges anyagok kiürülését a szervezetből. Mindemellett számos ásványi anyagot és vitamint tartalmaznak, és a bennük levő pektin segíti a mérgek kiürülését, valamint a zsiradékok felszívódását akadályozza. Ezután jönnek fontossági sorrend szerint a tejtermékek, melyek kalcium- és D-vitamintartalmuk miatt élveznek ilyen előkelő helyet. Majd következnek a húsok, melyek a legjelentősebb B12 vitamin és fehérjeforrásnak vannak elkönyvelve. Ezek közül is legegészségesebb húst a tengeri halak jelentik, melyek nagyban gátolják az érelmeszesedés kialakulását és erősítik védelmi rendszerünket, az immunrendszert. Az utolsó szintre kerültek a zsírok, cukrok, és édességek. Emésztésünket még azzal is segíthetjük, mindamellett, hogy betartjuk az étkezési fontossági sorrendet, hogy kerüljük a cukrot és a finomlisztet, megfelelő mértékben pótoljuk a folyadékot (ez számszerűsítve napi 2-3 folyadékot jelent nem cukros-szénsavas üdítőben mérve), minimum háromszor étkezünk, inkább többször kevesebbet, és változatosan, természetben megtalálható alkotóelemekből, nem mesterségesen előállítottakból. Talán többen vannak olyanok, akik ha átolvassák ezt a cikket, a lemondásokat és a keserű megszorításokat látják az egészben, de ahhoz, hogy a saját érdekünkben tett lépésekként fogjuk fel az olvasottakban tanácsoltakat, radikális szemléletváltozásra is szükség ahhoz, hogy teljes értékű és egészséges életet élhessünk görcsök és szenvedés nélkül.