2013. augusztus 29., csütörtök

Teendők egy közúti baleset után

Sajnos gyakran nem számít, hogy mi magunk milyen tapasztalt, vagy elővigyázatos sofőrök vagyunk, hiszen mások felelőtlensége, illetve tapasztalatlansága miatt könnyen részeseivé válhatunk egy közúti balesetnek, jobb esetben csak mint szemlélő, rosszabb esetben, mint szenvedő alany. Mivel a legtöbben nincsenek felkészülve egy ilyen helyzetre, ezért érthető is, hogy kevesen vannak, akik pontosan tudják mit kell tenniük ilyenkor. A legfontosabb, hogy akár szemtanúi, akár résztvevői voltunk egy ilyen balesetnek mindenféleképpen segítséget kell nyújtanunk (persze csak ha esetleges fizikai sérüléseink ezt nem teszik lehetetlenné). Természetesen azt senki nem várja el tőlünk, hogy egy ilyen helyzetben szakszerű orvosi ellátásban részesítsük a sérülteket, tehát nem ilyen jellegű segítségnyújtásra kell gondolni. A legjobb amit tehetünk, ha értesítjük a szükséges és az esetben illetékes szolgálatokat, illetve szerveket. Jó tanács, hogy a rendőrséget még a kisebb, személyi sérüléssel nem járó közúti balesetek esetén is értesítsük. Gyakran előfordul, hogy egy kisebb baleset esetén a résztvevők csupán betétlapot cserélnek, mondván "nem olyan komoly a helyzet, a biztosító majd úgyis megoldja". Ezzel csupán egy probléma van, mégpedig ha a beleset körülményeit nem sikerül pontosan rögzítenünk a betétlapon, akkor abba a biztosító könnyen beleköthet és lehet hogy a végén akkor is mi jövünk ki rosszul az esetből, ha nem mi okoztuk a balesetet. Egy rendőrségi jegyzőkönyvbe azonban már jóval nehezebb belekötni, így ha biztosra akarunk menni, akkor mindenféleképpen értesítsük őket. Természetesen ha egy komolyabb balesetről van szó, akkor a rendőrség kihagyása fel sem merülhet, mint ahogy személyi sérülés esetén a mentőszolgálat értesítése sem. De mik is azok az információk, melyeket a mentőszolgálat diszpécserével meg kell osztanunk egy ilyen helyzetben. 


Az első és legfontosabb a közúti baleset helyszínének megjelölése. Amennyiben a baleset egy településen belül történt, akkor a legfontosabb információk, mellyel meghatározhatjuk a pontos helyszínt: a település neve, az utca neve, illetve a házszám, ahol az eset történ. A helyszín pontos meghatározása a külterületen történt balesetek esetében is elengedhetetlen. Ebben az esetben a közút számát, a legközelebbi települést, illetve a pontos kilométer szakaszt kell meghatároznunk a diszpécser számára. A kilométer szakasz meghatározásával azonban általában probléma szokott lenni, így ilyen esetben valamilyen hivatkozási pont segítéségével próbáljuk megjelölni a helyszínt, mondjuk: "A híd után kb. két kilométerrel". Miután a pontos helyszínt megadtuk a mentőszolgálat diszpécserének, a sérültek helyzetéről is tájékoztatást kell adnunk. Itt természetesen nem várható el, hogy egy laikus pontos diagnózist állítson fel a sérültekről, de nem is erre van szükség. Határozzuk meg a sérültek számát, nemét, hozzávetőleges életkorát, illetve az olyan különleges körülményekre is hívjuk fel a diszpécser figyelmét, hogyha mondjuk az egyik sérült terhes. A mentőszolgálatnak nagyjából ennyi információra van szüksége, de értesítésükkel még nem szűntek meg kötelezettségeink. Még ha csupán szemtanúi is voltunk a balesetnek, a helyszínt akkor sem szabad elhagynunk, hiszen a rendőrség kiérkezése után felveszik vallomásunkat a történtekről, melyet jegyzőkönyvben rögzítenek. A helyszínt csak azután hagyhatjuk el, ha ezen formaságokon túlestünk. Persze, ha mi is résztvevői voltunk a balesetnek akkor lehet, hogy saját gépjárművünkkel nem tudjuk majd elhagyni a helyszínt. Aki ilyen szerencsétlen helyzetbe kerül, annak a legnagyobb fejtörést általában ez okozza, vagyis hogy mi lesz a helyszínen maradó autójával. Előfordulhat, hogy a baleset pontos körülményeinek kivizsgálásához a sérült autók további vizsgálata szükséges. Ilyen esetben a rendőrségnek joga van a vizsgálat idejére az autókat bizonyítékként lefoglalni, melyek elszállításáról a rendőrsé saját autómentői gondoskodnak. Amennyiben további vizsgálatra szükség nincs, akkor az autó elszállításáról a tulajdonosnak, vagy annak a helyszínen maradt családtagjának kell gondoskodnia. Ebben az esetben saját magunknak kell autómentőt hívni, hiszen az autó nem maradhat az út szélén. Természetesen ha nem mi voltunk a baleset okozói, akkor az autómentés díját később a vétkes sofőrnek kell megtérítenie. Amennyiben a jármű tulajdonosát sérülései miatt elszállítják a helyszínről és nem marad ott olyan közeli ismerőse, aki gondoskodhatna az autó elszállításáról, akkor ez a feladat a rendőrségre hárul. Az autómentés díját eben az esetben a rendőrség később a vétkes sofőrre terheli rá.

2013. augusztus 7., szerda

Segítség az otthon berendezéséhez

A lakberendezést, vagyis azt, hogyan is néz ki otthonunk nyugodtan nevezhetnénk az önkifejezés egy módjának, hiszen egy otthon bútorzatának, kiegészítőinek stílusa sokat elárulhat az ott lakókról. A lakberendezés azonban ennél jóval több. Soha ne feledjük, otthonunkat úgy kell kialakítani, hogy egy fárasztó nap után valóban élvezet legyen oda hazatérni, tehát az otthon a harmónia és a kényelem sziget legyen. Ha ezt vesszük alapul, akkor az otthon stílusa esetén mindig arra kell figyelni, hogy az hozzánk közelálló legyen, a mi értékrendünk tükröződjön benne, minden egyes tárgy és bútor a mi kényelmünket szolgálja. Nem feltétlenül kell hát egy jól meghatározott lakberendezési stílushoz tartanunk magunkat, hiszen a lényeg, hogy nekünk tetsszen az amit látunk. Ennek ellenére vannak olyan jól elkülöníthető lakberendezési stílusok, melyek esetén az alapvető szabályokat fontos betartani, így csak akkor tegyük le voksunkat ezek valamelyike mellett, ha az valóban közel áll szívünkhöz, egyéniségünkhöz. És hogy mik is napjaink legjelentősebb lakberendezési stílusirányzatai? Talán az egyik legismertebb ilyen irányzat a minimál. Ennek a stílusnak a lényege a puritán letisztultság és az egyszerűség. A minimál elhagy minden olyan elemet, amik nem bírnak gyakorlati funkcióval és csupán a díszítést szolgálnák. Levegős terek, világos, egyszerű színek és alacsony formagazdagság jellemzi. A szépség ennek ellenére a minimálban is könnyen felfedezhető, hisze a rendezettség, melyet ez a stílus garantál, már alapvetően esztétikusnak tekinthető.


A minimál modern megjelenése miatt sokan a high-tech irányzatot ennek oldalágának tekintik. A high-tech főleg üveg és fém felületeket kombinál és nevéhez hűen nem hiányozhatnak belőle a modern gépek és használati tárgyak, hiszen a high-tech feladata, hogy futurisztikus hatást megteremtése. A high-tech esetében dekorációs elemek már előfordulhatnak, de ezek is a stílusirányzat két alapvető anyagára, a fémre és az üvegre építenek. Manapság az autentikus hatás is nagyon divatosnak számít, így egyre többször találkozhatunk vidékies, vagy a népes stílusú otthonokkal. A vidékies stílus lényege, hogy elsősorban természetes anyagokat használ, a legfőbb alapanyag tehát a fa. A természet közelségének hangsúlyozása a vidékies stílus esetén alapvető, így a szobákba sok növény kerül. Ezek mellett főleg a pasztell színek dominálnak egy ilyen stílusú otthonban. Ha ennél is autentikusabb hatásra vágyunk, akkor a népies irányvonal a legmegfelelőbb választás. A bútorok kizárólag fából készülhetnek, vonalvezetésük egyszerű, megmunkálása sokszor durva. A bútorok ilyen kialakítása azonban soha nem mehet a kényelem rovására. Ezt az autentikus hatást tovább fokozhatjuk, ha a falakon hagyjuk előbukkanni az építőanyagokat, vagyis a népes stílusirányzat nem rejti el mindenhol a téglákat és a gerendákat. Egy népies stílusú otthon esetében egy kandalló, vagy kemence elengedhetetlen kiegészítő. Talán a legelterjedtebb stílusirányzatnak a városi stílus tekinthető, bár sokan vitatkoznának azzal, hogy ezt az irányvonalat valóban nevezhetjük-e különálló stílusnak, mivel kultúránként, országonként eltérőek lehetnek jegyei. Azonban mindnek vannak közös tulajdonságai, mégpedig hogy a legfontosabb szempont a kényelem és a maximális komfortérzet. A városi stílusok leggyakoribb anyaga a műanyag, de emellett gyakran megjelenik a fém és a fa is. A mediterrán kultúrában ezen stílus esetén a világos, pasztell színek dominálnak, a bútorokban sok az íves forma és gyakran jelenik meg a kovácsoltvas és a száraz vessző is az alapanyagok között. Ugyanezen stílus a Távol-Keleten már kicsi máshogy fest. Sok a semleges szín, a formák nem olyan változatosak, az egyik legalapvetőbb alapanyag a bambusz. A ködös Albionban szintén eltérő megoldások dominálnak a városi stílusirányzatban. A bútorok sokkal sötétebbek és gyakran jelennek meg kockás, illetve virágos minták. Látszik tehát az úgynevezett városi stílus nem fogható egységes keretbe, de sokan otthonuk berendezése esetén sem egyetlen stílusirányzathoz igazodnak, így a különböző stílusjegyek gyakran keverednek egymással. Ez nem okoz problémát egészen addig, míg az összhatás harmóniáját meg tudjuk őrizni. Ehhez persze kicsit jobban bele kell ásni magunkat a lakberendezés világába, melyre akár ez a blog is kiváló lehet: www.interiorblog.hu

2013. július 25., csütörtök

Tésztát eszem és fogyókúrázok!

A tészták magas szénhidráttartalmuknak köszönhetően az elmúlt években tévesen a kóros elhízást okozó ételek közé lettek besorolva. Hogy a tésztafélék ilyen megítélése miért óriási tévhit? Gondoljunk csak bele, hogy tésztaételeket évezredek óta fogyasztanak a világ szinte minden pontján a kóros elhízás mégis csak modern világunk szülötte. Valójában az elhízásért nem ételeinket, vagy táplálkozási szokásainkat kell okolni, hanem modern életvitelünket, mely sokunknál a rendszeres testmozgás majdhogynem tejes hiányát jelenti. Modern világunkban egyre többen vannak azok, akik valamilyen szellemi munkát végeznek és napjaik nagy részét egy írósasztal mögött töltik. A fárasztó munkanap után sokaknak pedig, vagy idejük, vagy energiájuk nincs arra, hogy rendszeresen edzőtermeket látogassanak, eljárjanak futni, biciklizni, vagy bármilyen rendszeres testmozgást végezzenek. Mint már egy korábbi cikkben szó esett róla a szénhidrát kiváló energiaforrás, mely a szervezet számára nélkülözhetetlen. Nem azzal van a probléma, ha ezt az energia mennyiséget bejuttatjuk szervezetünkbe, hanem azzal, ha nem használjuk föl, hiszen így tud az elraktározódni és zsírként lerakódni. De mennyi tésztát ehet az, aki nem sportol rendszeresen? 


A lényeg, hogy a szénhidrátok biztosította kalóriákat elégessük. Sok dietetikus egyetért abban, hogy a tésztaétek fogyasztását még egy diéta során sem szabad megvonnunk magunktól, csak ha lehet akkor próbálunk meg tésztát reggelire, vagy ebédre fogyasztani. Persze ez nem azt jeleni, hogy ne vacsorázhatnánk egy ínycsiklandó bolognai spagettit, csupán lefekvés előtt 2-3 órával már ne vigyünk be szervezetünkbe plusz kalóriákat, hiszen szervezetünk azt már nem tudja elégetni. Mint tudjuk alvás közben anyagcserénk lelassul, így a szervezetünkben lévő tápanyagokból is több képes ezen idő alatt leraktározódni, amit ha nem mozgunk le, akkor megjelenhetnek az „úszógumik”. Lehet, hogy közhelyes, de mondás szerint „Reggeliz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsoráz, mint egy koldus”. Ha pedig már a közmondásoknál tartunk, akkor nem árt megemlíteni egy ősi, indiai mondást, mely szerint ebédre maximum annyi ételt fogyasszunk, mely elfér két tenyerünkben. Indiánál maradva, az is ismert tény, hogy a szubkontinensen szokás, hogy a tányéron hagynak egy kis maradékot. Sokan úgy vélik, hogy ez a szokás a szakács munkája iránti megbecsülést szimbolizálja és azért hagynak a tányéron ételt, hogy ezzel fejezzék ki, mennyire ízlett nekik a koszt. A valóság azonban az, hogy az indiaiak sokkal tudatosabban táplálkoznak, mint a világ a nyugati felén, hiszen pontosan tudják, hogy addig kell enni, amíg azt érezzük, hogy most már tele vagyunk. Ha tehát nem mozgunk rendszeresen, akkor tésztaételeket inkább ebédre fogyasszunk. Az így bevitt szénhidrát ráadásul fedezi a délután folyamán szükséges szellemi és fizikai tevékenységünkhöz szükséges energiamennyiséget. És azt, hogy milyen típusú száraztészta mellet döntünk, ne a kalóriák határozzák meg. Az igaz, hogy a durumlisztből készült tészták kalóriatartalma alacsonyabb, de 10 dkg tojásból és lágybúzából készült száraztészta csak nagyjából 20 kalóriával tartalmaz többet, mint ugyanennyi durumtészta. Persze a tojásos és a durumtésztának is megvannak a saját előnyei. A tojásos tészták, melyek lágybúzából készülnek rengeteg ásványi anyagot, valamint a tojásnak köszönhetően fehérjét is tartalmaznak. Emellett magas az A, E és D vitamin tartalmuk is. A durumtészták pedig a magas B vitamin tartalommal rendelkeznek, mely szervezetünk számára szintén elengedhetetlen.

2013. július 12., péntek

Építsünk egy csodás sziklakertet

Egy családi ház talán legfontosabb része annak kertje. Kertünk milyensége rólunk is sok mindent elárulhat, így fontos hogy az rendezett, esztétikus és dekoratív legyen. Ezt az esztétikai élmény egy kert esetében számos különböző eszköz segítségével elérhetjük. Formára nyírt sövények, egzotikus dísznövények, egy igényesen kivitelezett szalonnasütő hely, esetleg egy kis kerti kemence, vagy éppen egy tetszetős kis sziklakert. A sziklakertek valódi esztétikai ereje azok sokszínűségében rejlik, hiszen a rengeteg alapanyagnak, a formáknak és a rajta elhelyezhető növények széles palettájának köszönhetően nehezen találkozhatunk két pontosan egyforma sziklakerttel. Bárhogyan is alakítsuk ki sziklakertünket a legfontosabb, hogy minél természetesebb hatást keltsen és persze illeszkedjen az udvarba, harmonizáljon otthonunk stílusával. Hegyvidéki területeken gyakori, hogy a sziklakertet a helyi kőzetekből építik fel, míg a sík vidékeken inkább arra érdemes figyelni, hogy a kövek az épület homlokzatához, vagy éppen a terasz, esetleg a kertben található térburkolók anyagához passzoljanak. Fontos, hogy a sziklakert alapanyagának olyan követeket válasszunk, melyek fagyállóak és felületükön nincsenek nagyobb repedések, ahova a csapadék télen bejutva megfagyhat, ezzel szétfeszítve a követ. Az sem árt, ha a sziklakert egyfajta köböl épül, hiszen egy sziklakertnek természetes harmóniát kell sugározni, vagy a túlzottan eklektikus megjelenés nem a legoptimálisabb megoldás. Ha azt szeretnénk, hogy sziklakertünkben a sötétebb tónusok domináljanak, akkor valamilyen vulkanikus kőzetet válasszunk alapanyagként, mint mondjuk a bazalt, az andezit, vagy éppen a gránit. Azonban, ha világosabb kövekből szeretnénk kertünk eme díszítő elemét kialakítani, akkor a legjobb, ha valamilyen üledékes kőzet mellett döntünk. Ilyen lehet a homokkő, a mészkő, vagy mondjuk a dolomit. 


A sziklakert számára lehetőleg egy olyan helyet jelöljünk ki, melyet elegendő napfény ér, hiszen a rátelepített növények számára ez létfontosságú lesz. Miután a kiválasztott helyet megtisztítottuk a gyomtól, kiásunk egy nem túl mély alapot, amit kisebb kövekkel töltünk fel. Erre jöhetnek rá a nagyobb kövek, közéjük pedig a talajkeverék, lépcsőzetesen felfelé haladva. Arra figyeljünk, hogy az alsó kövek félig belógjanak a talajba, hogy ezzel is minél természetesebbnek tűnjön kis építményünk. A sziklák közötti földrétegbe ezután elültethetjük a kiválasztott növényeket. A növények kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy azoknak milyen víz, fény, illetve hőmérséklet igényük van, hiszen ez határozza meg, hogy a sziklakert melyik részére milyen növényt érdemes ültetnünk. Mivel a sziklakert déli és nyugati oldala fogja a legtöbb fényt kapni, ezért ide érdemed olyan növényeket ültetni, melyek jól bírják a szárazságot. Az sem árt, ha a növényeket úgy válogatjuk össze, hogy azok virágzási ideje eltérő legyen, így akár tavasztól őszi folyamatosan lehetnek sziklakertünkön olyan növények, melyek színesítik azt. Bár egy sziklakert csodálatos és esztétikus eleme lehet kertünknek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy folyamatos gondozást igényel, hiszen ha nem törődünk vele, akkor könnyen megjelenhetnek rajta a különböző gyomnövények. Persze egy sziklakert gondozása nyugtatólag is hathat ránk a rohanó hétköznapok után és könnyen kikapcsolhat minket.

2013. június 26., szerda

Mivel tud többet egy gardrób, mint egy hétköznapi szekrény?

Egy otthonban a különböző tárolórekeszekből és a szekrényekből soha nem lehet elég, hiszen ruhatárunk és használati tárgyaink életünk során csak sokasodnak és sokkal kevesebb dologtól szabadulunk, mint ahány új dologra szert teszünk, így otthonunk egyszer csak "megtelik". Megoldás lehet persze a lomtalanítás is, de a legpraktikusabb talán, ha az otthonunk nyújtotta lehetőségeket és annak méreteit próbáljuk a legoptimálisabban kihasználni és ilyen módon növelni a lakásunk tárolókapacitását. Annak idején erre sok lakásban az egyszerű és már-már hétköznapinak számító beépített szekrényeket használták. A mondjuk folyosón elhelyezett szekrénysorba került néhány polc, esetleg a vállfaakasztó rúd és kész. Egyszerű, de a célnak nagyjából megfelelt. Az ilyen beépített szekrények, mai, modern változata a gardrób. A gardróbok között is vannak méretüket tekintve a beépített szekrényhez hasonló darabok a különbség csupán, hogy a mai gardróbok esetén a belső bútor elemek széles választékának köszönhetően az adott hely sokkal hatékonyabban használható ki. Persze a hagyományos gardrób szekrények jóval nagyobb méretűek, mint egy beépített szekrény, a nagyobb darabok akár akkorák is lehetnek, mint egy különálló szoba. Persze hazánkban legtöbben egy kisebb, egysoros gardrób beépítése mellett döntenek, amit egyrészről az otthon nem megfelelő méretei, másrészről a megrendelő vékonyabb pénztárcája magyaráz. Persze a tehetősebbek könnyen kialakíthatnak otthonunkban nagyobb gardróbokat, melyek mint írtam már, kisebb szobának tekinthetőek. Ezek belső elrendezése lehet kétsoros, mikor a tárolóterületek egymással szemben helyezkednek el a gardrób két falán, illetve lehet L, vagy U alakú. 
 Az elrendezést valójában tényleg csak a felhasználható hely mérete és a pénztárca határozza meg. A gardróbok esetén a legfontosabb szempont, hogy bármekkora hely is álljon rendelkezésre annak kialakítására, azt a lehető leghatékonyabban próbáljuk meg kihasználni. Egy gardrób legyen egyszerűen átlátható és ugyanúgy legyen benne hely az olyan tárgyaknak és ruháknak amiket nap, mint nap használunk, mint az olyanoknak, amik évente csak párszor kerülnek elő. A belső gardrób elemeket úgy kell összeválogatni, hogy azzal a tárolni kívánt dolgokhoz igazodjunk, de vannak olyan elemek, melyek nélkülözhetetlenek. Ilyenek a fiókok, a vállfaakasztó fogasok, a polccal ellátott gardrób elemek, de akár a cipők tárolására szolgáló rekeszek és kosarak is. És ha már a modern gardróbok nélkülözhetetlen eleminél tartunk, akkor nem hagyhatjuk ki a tükröt sem. Mivel egy gardrób elsősorban ruhadarabok tárolására szolgál majd, egyértelmű, hogy öltözködni is itt fogunk, tehát a tükör nélkülözhetetlen. Egy tükör ráadásul arra is kiváló lehet, hogy az adott teret optikailag egy kicsit megnöveljük. A gardróbok esetén, főleg ha egy nagyobb méretű gardróbról van szó, akkor a belső világítás is nélkülözhetetlen lehet. A gardrób központi világításán kívül a helyi világító testek is nagyon jó szolgálatot tehetnek. Egy neoncső a ruhaakasztó fölött, vagy egy-két spot lámpa, esetleg kisebb LED világítótestek a fiókokban és máris megfelelő fényviszonyok érhetőek el a szekrény belsejében. Bár egy gardróbot az ember nyilván sűrűn használ, azonban, ha cipők tárolására is szolgálna, akkor nem árt, ha van a gardróbnak egy kis szellőzése. Persze nem hatalmas ventilátorokra kell gondolni, elég egy kisebb rács a szekrényen, hogy a gardrób levegője ne "áporodjon meg".

2013. június 12., szerda

Gyerekzsúr a lurkóknak

Egy szülő életében mindig gyermeke, vagy gyermekei boldogsága a legfontosabb, egy gyermek életében pedig a születésnapja, jobban mondva a születésnapi "party" képezi az év legfontosabb eseményét, aminél jobban talán csak a karácsonyt várja egy lurkó. Manapság már elmondhatjuk, hogy sok családban az egyszerű ajándékátadás és születésnapi torta gyertyáinak lefújása már a múlté, hiszen aki anyagilag megengedheti magának, az ennél sokkal komolyabb születésnapi meglepetéssel szeretné megörvendeztetni csemetéjét, merthogy eljött a tematikus születésnapi zsúrok kora hazánkban is és az ötletek tárháza, főleg ha az esemény megszervezését egy rendezvényszervező cégre bízzuk, akkor szinte kifogyhatatlan. A legnépszerűbbek talán a valamely mese, vagy mesehős köré épülő gyerekzsúr. Egy hupikék törpikék buli, ahol mindenki kékre van festve és fejükön fehér sapkával próbál elmenekülni a gonosz Hókuszpók elől, vagy egy Micimackó buli, ahol a Százholdas Pagony lakói mind együtt éneklik a "Hull a hó és hózik" című örökzöld slágert, felnőtt fejjel kissé  furának tűnhet, de az biztos, hogy a lurkók igazán elveznek egy ilyen nem hétköznapi gyerekzsúrt. 

Persze az ilyen típusú születésnapi bulikon mindig fontos hangsúlyt kapnak a játszóházak és kézműves foglalkozások is, hogy a szórakozás közben azért a gyerekek kreativitását is fejlesszék a szervezők. Persze ezek is mind a gyermekzsúr témájához kapcsolódnak és ha lovagok és királylányok buliról van szó, akkor értelemszerűen a gyerekek kardokat és lovagi sisakokat csinálnak kartonból és alufóliából egy Micimackó partyn pedig  mézes csuprot készítenek agyagból, vagy éppen a Százholdas Pagonyt készítik el gyurmából. Persze gyerekzsúrokat nem csak a legkisebbeknek lehet rendezni, hiszen nem csak mesehősös tematikus születésnapi partyk szerepelnek az ilyen szolgáltatásokat nyújtó cégek palettáján, ugyanis gondolnak az idősebb gyerekekre, hiszen a születésnap és az hogy az emlékezetes legyen, számukra is fontos. Az idősebb gyerekek esetén természetesen máshogy fest egy felejthetetlen születésnapi parti. Egy kiskamasz számára egy Star Wars-os buli, ahol fénykardokkal harcolhatnak, vagy egy TopModell party, ahol a kislányok egy valódi kifutón élhetik át milyen is lehet a rivaldafény, biztos hogy emlékezetes születésnap lesz. A legjobb az egészben, hogy a szervezéssel a szülőknek egy percet sem eltölteniük gyermeküknek mégis olyan születésnapi élményben lehet része, amit soha nem felejt el.

2013. május 22., szerda

Cane Corso, a családbarát őrző-védő

Sokan nem csak házi kedvencként tekintenek az ember leghűségesebb barátjára, hiszen a kutyákat sok helyen őrző-védő feladatokra is előszeretettel használják. Ha valaki egy olyan kutyafajtát keresne, mely a ház őrzését maximálisan képes ellátni, kiegyensúlyozottságának és gazdájához való ragaszkodásának köszönhetően azonban a család kedvenceként is megállja a helyét, akkor egy tekintélyt parancsoló külsejű, ám mégis odaadó Cane Corso megfelelő választás lehet. Ezen Itáliából származó kutyafajta az ókori, római Molosszusból, vagyis a "Canis Pugnax"-ból lett kitenyésztve még valamikor az időszámításunk előtti első évszázad folyamán. Kiváló adottságainak köszönhetően a Római Molosszust előszeretettel alkalmazták, mint őrző-védő és mint vadászkutya. Később a római légiók is kihasználták ezen előnyös tulajdonságait és gyakran táboraik őrzésére használták őket, sőt később harci kutyaként is megjelent a Mediterráneum számos harcmezején. A Cane Corsok nevüket is innen kapták, vagyis a Corso a latin "cohors" szóból eredeztethető, ami őrt, őrzőt jelent, de Caius Marius időszámításunk előtti első század eleji hadseregreformjának köszönhetően cohorsnak nevezték a római hadsereg egyik hadszervezeti egységét is, hiszen egy légiót 10 cohors alkotott. Európában való elterjedésüket is a római légióknak, na és persze a birodalom folyamatos terjeszkedésének köszönhették. Annak ellenére, hogy a 3. században már számos római provinciában tenyésztettek Cane Corsokat és használták őket személyek és épületek őrzésére, vadászatra, de egyes területeken még pásztor kutyaként is, igazi őshazájuknak akkor is és most is Dél-Itália tekinthető. A legtisztább vérvonalú és így legértékesebb példányok még a mai napig is Dél-Olasz kennelekből kerülnek ki. Kiváló adottságainak köszönhetően mára azonban a világ szinte minden pontján tenyésztik őket, így ha szeretnénk megvásárolni egy fajtiszta Cane Corso kölyköt, akkor nem kell Olaszországig mennünk. De hogy miért is döntenénk pont egy Cane Corso mellett? 
A Cane Corsok igaz "atléta termetű" kutyák, hiszen testfelépítésük nagyon szikár és erőteljes, mozgásuk mégis könnyed. Csak olyan helyen ajánlott tartása, ahol elegendő hely áll rendelkezésére, mert hatalmas mozgásigénye van, tehát nem az a kennelben, vagy lakótelepi lakásban tartható fajta. Mivel nagyon ragaszkodik gazdájához és családjához és folyamatosan igényli ezen személyek közelségét és a törődést, ezért akármilyen kiváló őrző-védő tulajdonságokkal is rendelkezik olyan területek őrzésére nem ajánlott, ahol huzamosabb ideig hanyagolni kellene az emberi társaságot. Az idegenekkel távolságtartó, viszont hasonlóan más őrző-védő fajtákhoz kifejezetten intelligens, így ha mondjuk a barátaink gyakran járnak át hozzánk, akkor hamar meg fogja érteni, hogy ők nem jelentenek veszélyt, így gyorsan elfogadja őket is a család tagjaiként. Intelligenciája ellenére azonban kifejezetten akaratos fajta és nehezen idomítható, tehát az "ül", "fekszik" és hasonló parancsszavakkal nem sokra fogunk menni az ő esetében, sőt ha nagyon erőltetjük a dolgot, akkor könnyedén meg is makacsolhatja magát, vagyis ha kutyatenyésztésre adnánk a fejünket, akkor kezdőként nem biztos, hogy ezen fajta tenyésztésével járunk a legjobban. Azonban, ha egy őrző-védő, mégis családcentrikus kutyát szeretnénk és szép nagy kerttel is rendelkezünk, akkor egy Cane Corso-val nem nagyon lőhetünk mellé.