2015. május 8., péntek

Mit érdemes tudni a mezoterápiáról?

A mezoterápia közel 60 éve ismert orvostudományi eljárás. A kozmetikai alkalmazása ellenben csak az elmúlt 20 évben vált ismertté.

A terápia kikísérletezője Dr. Michel Pistor, aki 1958-ban publikálja eredményeit először egy szakfolyóiratban. Eszerint apró tűszúrásokkal lehetőség van arra, hogy különböző növényi és mesterséges anyagokat jutassanak a bőr különböző rétegeibe. Ez a technika áttörőnek bizonyult a lokális gyógyítás területén. Így az adott területen koncentráltan van lehetőség arra, hogy különböző anyagokat jutassanak a bőr alá. Dr. Pistor 1960-ban már ezt az eljárását oktatta az alforti Állatorvosi Egyetemen, ekkor még csak állati kísérleteket engedélyeztek. A kiváló eredmények hatására azonban 1980-ban már a sportolóknál is alkalmazták a bőr sejtjeinek regenerálására, 1996-ig csak orvostani keretek között gyógyításra alkalmazták a mezoterápiát. 

A szépségipar előre törése miatt azonban megkezdődtek a sejtmegújító, bőrfeszesítő, zsíreltávolító és ráncfeltöltő kezelések is mezoterápiával. Ekkor még sajnos nem minden kezelés volt eredményes, hiszen a hatóanyag mennyiséget századmilliliteres pontossággal kellett megállapítani, amihez a bőr állagát, és mélységét is figyelembe kellett venni. Ezt csak 2002-re sikerült megállapítani a legpontosabban. Ettől az évtől kezdve Európa szerte alkalmazott szépészeti beavatkozássá vált. Magyarországra 2004-ben jutott el. Nem sokkal később Amerika szerte is ismertté vált. 

Dr. Michel Pistor 2003 augusztusában meghalt, de méltó örökséget hagyott maga után. A mezoterápiát ma már több féle területen alkalmazzák sikerrel. Többek között az arc, a nyak, a dekoltázs és más látható bőrfelület fénykárosodásának kezelésére. Ilyenkor a pigment sejtek sérülhetnek, így az adott helyre koncentráltan sejtmegújító anyagot jutatnak, ami segíti az egészséges sejtek termelődését. Az esztétikai zsírpárnák eltűntetésében is segíthet nekünk műtét nélkül. Itt a hasalja, a csípő, és a fenék területén megmaradt zsírpárnák eltűntetésében lehet segítségünkre. Ilyen esztétikai probléma lehet a striák vagyis a terhességi csíkok megléte is, a terhesség időszakában a bőr különböző területei feszítenek feszességükből, esetleg megnyúlik. Ilyenkor a vékonyabb bőr területek látványosan elütnek a többitől. 

Narancsbőr eltűntetésre, hajhullás kezelésére, illetve az öregedési folyamatok késleltetésére is alkalmazzák a módszert. A változatos felhasználhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint húsz ezer orvos használja világszerte a mindennapi praxisában. Jól látszik, hogy a mezoterápiát minden esetben szakképzett orvosok alkalmazzák, ez a kozmetikai kezelésekre is vonatkozik. 

Feltevődik a kérdés, hogy mit tekintenek az orvosok megfelelő mélységnek? Ez természetesen nagyban függ az alkalmazási területtől, hiszen a hajhagymák már egy centiméteres mélységben megtalálhatóak, de a vízrétegek, csak öt-hat centiméternél. Tehát ahhoz, hogy a hatóanyagokat biztosan a megfelelő területre jutassák az orvosoknak figyelembe kell venni a kezelendő bőrterületet és úgy kell megválasztani a mélységet. A hatóanyagok a bőr mélyebb rétegeiben akár tizenkétszer is jobban hasznosulhatnak, mint egy-egy bőrön történt lokális kezelés után.  



A mezoterápiának két módja van, az egyik lehetséges megoldás a tűszúrás, amely nem csak abban segít, hogy a hatóanyagok, gyógyszerek a megfelelő helyre jussanak be, hanem a tűszúrás után természetes kollagén és elasztin termelődés indul be. Ezek nem csak regenerálják a sérült területet, de egyfajta szállító szerepet is betöltenek a sejtek között. Ezáltal biztosak lehetünk benne, hogy a megfelelő helyre kerülnek az anyagok. A másik megoldás a tűszúrás nélküli elektroporáció. A kezelés három részből áll, először a bőr pontos állapotfelmérése történik, ezután a kiválasztott hatóanyag koktélt bedörzsölik a bőrbe egy gép segítségével, majd kézzel bemasszírozzák. Ezt a kezelést hasonlóan jó eredménnyel végzik. 

A hatóanyag koktél általában három, - négyféle anyagot tartalmaz, illetve a segédanyagok. Többnyire vitaminokat, nyomelemeket és mesterséges vegyületeket kevernek a koktélokba kis mennyiségben. A legpontosabb kezelés előfeltétele mindenesetben a bőr állapotának feltérképezése. Bárki igénybe veheti a kezeléseket 18 év felett, nemre való tekintet nélkül.  

2015. április 23., csütörtök

Hogyan készüljünk fel egy állásinterjúra?

Ha elküldtük a jól megírt önéletrajzunkat egy cégnek reménykedünk benne, hogy lesz lehetőségünk személyesen is bizonyítani, hogy alkalmasak vagyunk az adott munkakörre. Néhány tipp, hogy ne görcsöljünk az interjú előtt.

Először is nem árt információkat szerezni a vállalatról, ahová beadtuk az önéletrajzunkat, erre nagy segítség az internet, hiszen a legtöbb cégnek van, honlapja ahonnan tájékozódhatunk a cég sikereiről, célkitűzéseiről esetleg az alkalmazottakról, és a főbb feladatokról. Így máris kapunk egy képet arról, hogy szeretnénk-e az adott helyen dolgozni vagy sem. Ha esetleg mégsem találunk internetes elérhetőséget a cégről, akkor az is elég, ha arra sétálunk egyszer, és megfigyeljük a környezetet, merre nyílnak az ablakok, hol helyezkedik el a cég épülete, már ezekből az információkból is sok mindent leszűrhetünk.



Ha az állásajánlathoz csatolnak, munkaköri leírást az nem árt részletesen átolvasni, és elgondolkozni azon, hogy milyen olyan készségeink vannak, amik miatt minket fognak választani. Valamint azt is gondoljuk át, hogy milyennek tartjuk a munkabírásunkat, milyen feladatokat és hogyan oldottunk meg a múltban. Így pontosabb képet kapunk önmagunkról is, például, ha hajlamosak vagyunk az elgondolkozásra, és a másra figyelésre, akkor tudjuk, hogy még jobban kell majd koncentrálnunk az adott feladatokra a jövőben. Ehhez kapcsolódóan számíthatunk olyan kérdésre az interjú során, hogy mik az erősségeink és a gyengeségeink. Illetve, hol tudunk javítani a munkavégzésünk hatékonyságán. Ezeket bátran mondjuk el, ne rejtsük el, és legfőképpen ne túlozzuk el a képességeinket. Egy tapasztalt interjúztató úgy is észre veszi, ha túlozni akarunk. 

Az interjú előtt nem árt elgondolkozni azon, hogy milyen kérdésekre számíthatunk, illetve, hogy mennyit kell majd beszélnünk. A személyiségünk pontos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy egy interjún, majd később a munkában is jól tudjunk teljesíteni. A tapasztalatainkból tanulunk, lényeges kérdés lehet, hogy hogyan jövünk ki az emberekkel, mennyire könnyen ítélkezünk, és milyen az emberismeretünk. Ezek mind hozzá segíthetnek minket az áhított munka eléréséhez. 

Mégis sok mindent elronthatunk az interjú napján is, amivel óhatatlanul elbukjuk a lehetőségünket. Első dolog az öltözködés, igyekezünk mindig egyszerűen, de elegánsan felöltözni. Kerüljük a farmert, a rövidnadrágot, és a térd felett végződő szoknyát. A hajunk legyen mindig frissen mosott, körmünk pedig ápolt. Ne használjunk túl sok sminket, vagy feltűnő színű körömlakkot. 

Induljunk el és érkezzünk pontosan, senki sem szeret várni, de inkább mi várjunk, mint hogy megvárakoztassuk a leendő munkaadónkat. Apró, de lényeges dolog az interjú előtti kézfogás, ezt sem árt gyakorolni. A kézfogásunk legyen természetes, de sosem erős, nem az a cél, hogy összeroppantsuk az ember kézfejét, éppen csak határozottan fogjunk kezet. Mindig mi nyújtsunk először kezet, illetve kezdeményezzük a kézfogást. Mindig magázó formát használjunk a beszédünknél, és szorítkozzunk a lényegre. Beszédünk legyen pontos, és igyekezzünk minél változatosabb szófordulatokat használni. Az előző munkahelyünkről, és főnökünkről sose beszéljünk bíráló, vagy becsmérlő hangnemben. De kitérhetünk arra, hogy miért szeretnénk munkahelyet váltani. Sose beszéljünk általánosságban, mindig nevezzünk meg konkrét példát a feltett kérdésre. Fejezzük ki érdeklődésünket a munka iránt, és sose vágjunk az interjúztató fél szavába.

A jövőnk és az egzisztenciánk függhet attól, hogy egy interjún jól szerepeljünk, ezért nem árt időt hagyni magunknak a felkészülésre. És tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az interjú napján semmi baj ne jöjjön közbe.

2015. március 13., péntek

Mit kell tudnunk a hegesztő szakmáról?

A hegesztés, egy olyan kötőeljárás, amely a fémek egyesítésére szolgál. Az egyesítés során a fémes vagy nem fémes anyagokat először megfelelő hőmérsékletűre hevítik, így a felső rétege lényegében összehegeszthetővé válik. Ezáltal egy oldhatatlan kötést kapunk két anyag között.

A fenti fogalomból következik, hogy a kohéziós kapcsolat két féle módon tud létre jönni, ezeket nevezzük sajtoló illetve ömlesztő hegesztésnek. Sajtoló hegesztés során az anyag felületi hőmérséklete igen alacsony, olvadáspont alatti. A fémet ilyenkor nyomással vagy ütéssel egyesítik, hoz anyag nélkül. A kötéshez ilyenkor nagyon rövid idő, akár másodpercek szükségesek. Lényegében ennek az eljárásnak az elődje a kovácsolás. Ömlesztő hegesztés során a kötés a hegesztendő anyagok összeolvasztásával jön létre. Ilyenkor a varratanyag kikristályosodása eredményezi az oldhatatlan kapcsolatot a két anyag között. Ehhez az anyagokat már olvadáspontra kell hevíteni, nagy hőmérséklettel.



A hegesztés kialakulása a fémek feltalálásával indult el időszámításunk előtt 3-4 ezer évvel. Ilyenkor már ismerték az aranyat és a rezet, nem kellett túl sok időnek eltelnie ahhoz, hogy elődeink rájöjjenek arra, hogy a két fém olvasztással összeilleszthető, és így egy sokkal erősebb és ütésállóbb anyag jön létre. Ezután a középkorban létre jött az ötvözés és a kovácsmesterség, majd a XIX. században a villamos áram feltalálásával a hegesztés is. Lényeges mérföldkő volt szakma kialakulásában mikor egy orosz feltaláló, Nikolai Benardos megalkotta az első szénszálas ívhegesztést.

Az első világháború során már a britek ezzel az eljárással készítették a hajóik, repülőgépeik vázát. Később teret hódított az egész világon, és napjainkra az egyik legnépszerűbb szakmává vált a fiatalok körében. A szakma elsajátítására az általános iskola elvégzése után iskolarendszerű képzés keretébe, illetve OKJ-s rendszer keretében van lehetőség. A képzés időtartalma változó OKJ-s rendszerben akár már 11 hónap alatt megszerezhető a hegesztő képesítés. De lehetőség van a résszakképesítések elvégzésére is, például gázhegesztő, volfrámelektródás védőgázos ívhegesztő.

És hogy a megszerzett képzéssel mire leszünk képesek? Először is ismerni fogjuk a hegesztés munkafolyamatát, képesek leszünk műszaki rajzot olvasni, munkaterületet ellenőrizni, illetve betartani és betartatni a különböző környezet és munkavédelmi előírásokat.

A szakma igen változatos feladatokat kínál, és rendkívül dinamikusan fejlődik. Kereset szakmacsoport nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unió más országaiban is.

2015. január 13., kedd

Pár szóban a sminkek történelméről

A smink ma már a nők életének szerves része: van, aki ki sem akar mozdulni otthonról make up nélkül, más pedig csak különleges alkalmakkor visel, de akkor is félve, hogy elrontotta. Most a sminkek keletkezéséről olvashattok, illetve, hogy hogyan is lett a női nem elengedhetetlen kelléke.

A test vagy arc festése szinte egyidős az emberiséggel. Már a neandervölgyi ősember is festette az arcát a dicsőség jeleként. Dicsőségnek pedig az számított, ha nagyobb állatot ejtett el. Olyankor a sámán többnyire az elejtett állat vérével kevert festékkel mintát rajzolt a férfi arcára, mellkasára. Az egyes testfestések utaltak a férfi családon belüli pozíciójára is.

Az ókori Egyiptomot tekintjük a szépségápolás első mérföldkövének, hiszen Kleopátra mellett sok más fáraó és fáraó feleség festette ki arcát általában szénnel és más állati eredetű krémekkel, porokkal. Már i.e. 3200-ból találtak a régészek Menes fáraó sírjában arra utaló jeleket, hogy nem csak a nők, de a férfiak is jobban odafigyeltek kinézetükre. Többek között szempillafestéket, rúzst, hajgöndörítő csipeszt, fésűt és szépészeti krémek tégelyeit is az egyiptomi uralkodó mellé temették. Az anatómia és a szépség furcsa elegye volt a bebalzsamozás is. A bebalzsamozott ember szerveit tartósították, agyát, szívét és más belső szerveit kivették, majd különböző erős illatú krémekkel kenték be a testet, hogy késleltesse a bomlási folyamatokat. Az orvostudomány ma is elismerően beszél az ókori Egyiptom bebalzsamozási eljárásáról.

Az ókori görög világban már egészen kifinomult szépség iránti tisztelettel találkozhatunk. A kozmetikosz görög eredetű szót vettük át mi is a kozmetikumokra, habár a görögök még többnyire rózsát, citromot, pézsmát és más természetes anyagokat használtak szépítőszerként. Az ókorban a kozmetikumok a legnagyobb virágkorukat a római császárságban élték. A magasabb rangú nők, akik anyagilag megengedhették maguknak, hogy drága szépítőszereket vegyenek, drága krétaporral kenték be az arcukat, és jó erős rúzst használtak. Ettől az arcuk teljesen más volt, mint smink nélkül.

A római minta, a sápadtság, megmaradt a kora középkorban is. Azok, akik megengedhették maguknak, hogy ne dolgozzanak a földeken, minél fehérebb púderekkel törekedtek arra, hogy társadalmi státuszukat is jelezzék arcbőrük színével. A IV. században a nemesi hölgyek még a vérüket is részben lefolyatták, hogy minél természetesebb módon hassanak sápadtnak. Azok a hölgyek, akik természetes arcszínnel rendelkeztek, a nincstelen kategóriába tartoztak.

A fehérség divatja nem sokat változott az évek folyamán. A reneszánszban már használtak pirosítót, és feketére festették a szemhéjat. A barokkban divat lett az, hogy szénnel apró szépséghibát rajzoltak az arcra. Amennyi időt a középkor embere a szépségre fordított, annyira kevéssé törődött a higiéniával. A kellemetlen testszagot nem fürdéssel, hanem drága parfümökkel orvosolták. Franciaországban nagy turbánszerű parókát hordtak, mely alatt a haj tetves, zsíros, koszos volt.

A királyi családok és nemesek drága ruhákban jártak, vagyonokat költöttek saját igényeik kielégítésére, míg az utcán a nép éhezett. Ez az állapot vezetett a francia forradalomhoz, ami gyökeres változást hozott a divatban is. A sápadtság ideje elmúlt, és helyét a természetes szépség vette át. Sőt, a viktoriánus korban a kozmetikumok a gazdagság jelképévé váltak, és egyenesen gyűlölték azokat. A természetes szépség mellett a ruhák is egyre többet megmutattak az alakból is. A XIX. században az a vélekedés terjedt el, hogy csak a kurtizánok festik magukat. Ez a nézet egészen az 1920-as évekig fennállt, amikor a kozmetikumokat már tömegével gyártották. 



Amerikában, az 1930-as években az emancipált nő ismérve volt a szépen sminkelt arc. Az arcra már testszínű púder és pirosító került. A szemhéj többnyire nem volt festve, esetleg a szemzugba került egy kis fekete tus. A száj ezzel szemben mindig élénk piros volt.

Manapság szinte évszakonként változik az aktuális divat. Nő függő, hogy kifesti-e az arcát, és ha igen milyen módon, és mennyi sminket használ. A hétköznapi smink általában az arc természetes színeihez áll minél közelebb, esetleg a felsőruházattal és szemszínnel harmonizáló szemhéjpúder kerül a szemre

2014. október 17., péntek

Egy modern otthon elengedhetetlen darabja: a babzsákfotel

Egy mai tökéletes lakás definíciója az esztétikus megjelenésen túl magába foglalja az egyéniséget, a stílust, és emellett az otthonosságot, a kényelmet is. Létezik egy bútordarab, mely csodával határos módon mindezzel rendelkezik: ez a babzsákfotel.

Egy babzsákfotel bárki lakásának kényelmes, stílusos, egyedi és egyben otthonos darabja lehet. Formában, színben és méretben is széles választék áll már rendelkezésünkre, így könnyedén saját igényeinkhez tudjuk szabni. A jobb helyekről teljesen egyedire szabható huzattal ellátott darabokat szerezhetünk be otthonunkba. A babzsákok felépítése nem túl komplikált: legbelül található a töltőanyag, mely a kényelemről gondoskodik, ezen van egy belső huzat, amely összetartja ezt a töltőanyagot, és végül legfelül található a külső huzat. Jobb minőségű babzsákfotelek esetében a külső huzat levehető és mosható, így nem igényel speciális szakembert tisztítása, mi magunk is könnyedén meg tudjuk oldani otthon a mosógép segítségével. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a véletlenül rácsöppenő foltok végzetes következményekkel járnak. Gyerekek játszószobájába is bátran elhelyezhetőek, de kitűnően megállják helyüket egy hálószobában vagy egy lazább stílusú nappaliban. Mivel egyszerűen elintézhetjük tisztításukat, így akár teraszra, erkélyre is kitehetőek.



Az egyszerű tisztíthatóságon túl a legtöbb példány nagyon könnyű, tehát ha átrendezzük a szobát, vagy esetleg költözünk, akkor sem okoz túl nagy megterhelést A-ból B-be történő pakolásuk. A cserélhető huzatnak köszönhetően, ha egy bizonyos idő elteltével megunnánk a színt vagy éppen a mintát, könnyedén lecserélhetjük egy másikra, teljesen új külsőt nyerve ezáltal. A babzsákok további előnye, hogy rendkívül kényelmesek. A pamutból készült verziók bizonyosan nem okoznak semmiféle allergiás reakciót a hozzá érintkező bőrfelületen. A műbőr borítás is jó választás lehet, hiszen vizes törlőkendővel könnyedén tisztítható, és emellett nagyon dekoratív. Vannak vízálló anyagból készült típusok, illetve kifejezetten szabadtérre szánt huzattal ellátott darabok.

Egy babzsákfotel praktikussága és kényelmessége mellett kiváló dekorációs eleme is lehet egy adott helyiségnek. Színben és mintában alkalmazkodhatunk a szoba stílusához, a fal és a padló árnyalatához. Exkluzivitásából kifolyólag nem csupán otthonunk elengedhetetlen részét képezhetik, hanem például kulturális intézmények, teaházak gyakran alkalmazott bútordarabja is lehet. 

Elsőre talán egy egyszerű bútornak tűnik önmagában, de egy szobában elhelyezve azonnal ráébredünk, milyen különleges is valójában. Harmonikusan beilleszkedik a közegbe, de egy parányit mégis kilóg a sorból kivételes megjelenése miatt. Barátságos, kedves hangulatot ad az adott helyiségnek, így mi és vendégeink is sokkal jobban érezhetjük magunkat otthonunkban. 

Költséghatékonyabbnak tekinthető, mint egy fotel vagy egy kanapé, hiszen a nagyobb méretűbabzsákfotelek akár 2-3 személynek is kényelmet nyújthatnak. Érdekes módon, akár elegánsnak is hathatnak, így klasszikusabb stílusú nappalikban is megállhatják helyüket, tökéletesen illeszkedve környezetükbe.

2014. szeptember 18., csütörtök

Miért válasszak légfűtéses kandallót?

Néhány éve, vagy mondjuk egy évtizede, még általánosan elmondhat volt, hogy aki kandallót szeretett volna otthonába, az egy légfűtéses mellett döntött, ha spórolni szeretett volna, és egy vízteres mellett, ha a berendezést, mint elsőszámú fűtési rendszert szerette volna használni.

Ez ma már nem teljesen igaz, hiszen egy légfűtéses kandalló is képes lehet egy nagyobb alapterületű ingatlan esetén is megállni a helyét, mint elsőszámú fűtési rendszer. Ám ebből fakadóan egy ilyen rendszer kiépítése drágább is, így megdőlt az elmélet, miszerint egy légfűtéses rendszer telepítése sokkal olcsóbb, mint egy vízteresé.  Persze mint az előbb szó volt róla, a légfűtéses kandallók hatékonysága is rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedekben.

De hogyan is működnek pontosan a légfűtéses kandallók hogyan képesek melegen tartani akár egy 100 m2-nél is nagyobb alapterületű ingatlant?

A korábbi légfűtéses kandallókkal az volt a legnagyobb probléma, hogy a bennük keletkező hőt sugárzási tartományban adták le, vagyis a kandalló közelében igen meleg, míg a helyiség, vagy lakás másik végében pedig jóval hidegebb volt. A cél tehát az volt, hogy valamilyen módon a keletkező meleg levegőt el lehessen vezetni a szoba, vagy akár a lakás másik végébe is. Erre kínált megoldást a konvekciós burkolat, mely gyakorlatilag egy különálló burok a légfűtéses kandalló tűztere körül. Ennek köszönhetően a tűztér fala az ebben a légrésben található levegőt melegíti majd fel. A meleget ezzel tehát befogtuk, már csak valahogy el kell vezetni azt a fűteni kívánt helyiségekhez.


Ezt a célt szolgálják a légfűtéses kandalló csatornái, melyek a konvekciós burkolat tetején található nyílásokból indulnak. Persze közben a burkolat alól a csatornákba áramló meleg levegő helyére a lakás légteréből friss levegőt szív be a rendszer, mely felmelegedés után szintén a csatornákba áramlik. Látszik tehát, hogy a konvekciós burkolat alatt ventilátorokra van szükség ahhoz, hogy a levegő áramlása folyamatos legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csatornákban is telepítenünk kell ilyen ventilátorokat.

A gravitációs elven működő légfűtéses kandalló rendszereknél a csatornák dőlésszögének megfelelő kialakításával a meleg levegő akár 5-6 méteres távolságba is könnyen eljuttatható, ventilátorok beépítése nélkül is. Ha azonban ennél nagyobb távolságra kell majd a meleg levegőnek eljutnia, akkor bizony már a csatornákba is be kell építenünk ventilátorokat. Ennek hátránya, hogy ezek nyilván plusz fogyasztóként jelennek meg rezsiköltségünkben, hiszen árammal működnek, illetve működésük közben némi zajt is kibocsájtanak, bár ez tényleg minimális.

Szintén a légfűtéses kandallók hátrányaként szokták még megemlíteni, hogy a légcsatornákon keresztül sajnos nem csak a meleg levegő, hanem a szagok és a zaj is kiválóan képes áramlani a helyiségek között. Azonban ha már megemlítettünk egy hátrányt, akkor úgy korrekt, ha megemlítünk egy egyértelmű előnyt is, mely a légfűtéses kandallók számlájára írható. A légfűtéses kandallók sokkal gyorsabban képesek egy kihűlt lakást, vagy helyiséget felfűteni, mint vízteres társaik, hiszen az ő esetükben nincs semmilyen hőátadó közeg, közvetlenül a levegőt melegítik.

2014. július 30., szerda

Tényleg okolható a csokoládé a pattanásos bőr kialakulásáért?

Sokszor halljuk, hogy bizonyos élelmiszerek fokozzák a faggyútermelést, és pattanásaink közvetlen okozóiként könyveljük el magunkban - többek között - a csokoládét is. Na de mennyi valóságalapja van ennek?

Serdülőkorban sajnos „természetes” jelenségnek nevezhetünk egy-egy – vagy több - pattanást az arcon, vagy háton, hiszen ebben az időszakban indul növekedésnek a tesztoszteron nemi hormon mennyisége, melyre túlérzékenységgel reagálnak a faggyúmirigyek, a több faggyútermelés következtében a szőrtüszők eltömődnek, és ennek tetejében még a környező baktériumokkal is reakcióba lépnek. Ennek végtermékét, a mitesszert, aknét talán mi is tapasztaljuk/tapasztalhattuk saját bőrünkön. 

Második lehetséges ok lehet a szőrtüszőket alkotó sejtek elfajulása, mely során a sejtek felhalmozódnak, ami a tüsző elzáródáshoz, pattanás kialakulásához vezet. Továbbá a pattanásosságra való hajlandóság nem örökletes, még is a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fiatalkorban pattanásos szülők gyerekei is nagyobb valószínűséggel lesznek azok.

Az édesség kedvelőinek jó hír, hogy a főbb kiváltó okok között nem szerepel a csokoládé a listában. A helyes táplálkozás természetesen hozzájárulhat a bőr egészségi állapotához, de a csokoládét közvetlen okozóként említeni, tévhit. Sőt! A csokoládés pakolás méltán híres bőrre gyakorolt jótékony hatásáról. A Dél-Amerika-i kakaófa magjából nyert kakaókivonat a bőrt megújítja, feszesíti, táplálja, magas antioxidáns tartalmú, káliumban és magnéziumban gazdag, továbbá ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz.


Mik azok a valódi tényezők, melyek ronthatnak a helyzeten?

A párás éghajlat, és nagymértékű izzadás kedvezőtlenül befolyásolja az aknés bőrt. A hormonok változásai – menstruáció, terhesség idején, fogamzásgátló tabletta szedésekor – sok esetben hozzájárulnak a pattanások kialakulásához, viszont ennek az ellenpéldája is lehetséges, mikor terhesség idején, fogamzásgátló tabletta szedésekor az aknék teljesen elmúlnak, vagy számuk csökken. Arckrémek, kozmetikai készítmények is az akne rosszabbodásához vezethetnek, ezért fontos az általunk kiszemelt krém használata előtt szakemberrel konzultálni.

Mik azok, melyek javítanak a helyzeten?

Először is, fontos, hogy minél előbb osszuk meg problémánkat egy bőrgyógyász szakorvossal, aki többféle eszköz és szaktudás birtokában hatékonyabban tudja kezelni a problémát az otthoni öngyógyítással ellentétben, amivel sokszor ronthatunk a helyzeten. Kenőcs, és oldalt használata mellett – amennyiben a készítmény nem zárja ki – a napsugárzás is jótékony hatással lehet a problémás bőrfelületre – persze csak a napozási szabályok betartásával -. Továbbá vannak hatékony kezelési formák, mint a mikrodermabrázió, gyümölcssavas hámlasztás, mezoterápia, melyek egyben a pattanások okozta hegeket is eltüntetik.

Továbbá figyeljünk arra, hogy minden este távolítsuk le arcbőrünkről a sminket, használjunk zsírmentes arcápoló készítményeket, lehetőség szerint kössük fel, vagy fésüljük hátra hajunkat – ezzel is csökkentve a bőrirritációt kiváltó lehetséges tényezőket -.