2012. július 30., hétfő

Egy ülőgarnitúra kiválasztása

Ha feltenném azt a kérdést, hogy otthonunk helyiségei közül melyik a legfontosabb, akkor szerintem a legtöbben a nappalit mondanánk már csak azért is, mert valószínűleg ebben a szobában töltjük a legtöbb időt. Persze erre lehetne azt is válaszolni, hogy nem mert a legtöbb időt a hálóban töltjük, de mivel azt az időt javarészt az alvás teszi ki, ezért az érvelés helytelen. Szóval mivel lakásunk helyiségei közül a nappali bír a legfontosabb szereppel, ezért értelemszerűen ezen szoba bútoraira kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk, mikor berendezzük otthonunkat. Ha pedig a nappali bútorzatáról esik szó, akkor elsőnek mindenféleképpen az ülőbútorokkal kell kezdenünk, azon belül is ülőgarnitúránkkal. Egy megfelelő ülőgarnitúrának vagy kanapénak számos szempontnak kell eleget tennie, hiszen ezen gyűlik össze család, ha mondjuk filmet néznek, a vendégek is ezen ülőalkalmatosságon kapnak helyet, de akár a vendégágy szerepét is ez fogja betölteni.


Tehát mik is ezek a szempontok, amikre nem árt oda figyelni. Kényelem és praktikum. A kényelmet gondolom egy ülőbútor esetében nem is kellene kihangsúlyoznom. Viszont a kényelem mást jelenhet a más-más testalkatú emberek számára, illetve az sem mindegy hogy kanapénkon általában csak ülni szoktunk vagy azon elnyúlva nézzük a Tv-t, hiszen akkor mindenképpen nagy, íves és párnázott karfára lesz szükségünk. Ha a család nem langalétákból áll, akkor pedig nem árt elgondolkodni, hogy a túl mély ülőfelület-e számunkra a megfelelő választás, azon ugyanis nem tudunk majd egyenes háttal ülni úgy, hogy a háttámlának dőljünk, ami hosszútávon nem tesz jót a gerincnek. a praktikum elsősorban az olyan plusz funkciókban nyilvánul meg, mint hogy az ülőgarnitúra kihúzható-e. Vendégszoba híján ugyanis a nálunk éjszakázó vendégek számára a kanapé marad a legjobb alternatíva. Ebbe az esetben az is fontos lehet, hogy az ülőgarnitúrában van-e ágyneműtartó. Talán a praktikusságnál lehet megemlíteni azt is, hogy a bútor milyen és mekkora elemekre szedhető szét, hisz nem mindegy hogy az ülőgarnitúra áthelyezését mi magunk is meg tudjuk oldani, vagy át kell hívni a haverokat, hogy segítsenek. A következő szempont a méret és elrendezés. Elrendezés alapján léteznek sarok ülőgarnitúrák, U alakú ülőgarnitúrák és a hagyományos 3-2-1-es valamint 3-1-1–es megoldások. Hogy melyik mellett döntünk azt úgyis otthonunk paraméterei határozzák majd meg. Azt azért nem árt szem előtt tartani, hogy egy sarok vagy U alakú ülőgarnitúrán sem férnek el többen, még ha nagyobbnak is néz ki, mint egy 3-2-1-es variáción, hiszen egy sarokülő sarok részébe beültetni valakit, úgy hogy ott kényelmesen érezze magát, fizikai képtelenség.


Az U alakúak és sarokülők azért lehetnek praktikusak, mert méretükből és formájukból adódóan kényelmesebben lehet rajtuk henyélni, mint egy sima kanapén. Ha méretekkel megvagyunk jöhet a szín és stílus. Itt a cél a harmónia, vagyis hogy ülőbútorunk mind stílusával, mind színével illeszkedjen a miliőbe. Ha van például egy jellegzetes minta a tapétán vagy a függönyön, ami szinte uralja a szobát, akkor mintás bútorszövetben csak akkor gondolkodjunk, ha találunk a domináns mintához hasonlót, egyébként maradjunk az egyszínű felületeknél. Ha a szobát valamilyen szín már uralja, de nem akarjuk, hogy az ülőgarnitúránk is olyan színű legyen, akkor próbáljunk komplementer színeket alkalmazni, vagyis egymás kiegészítő színpárjait. Ha stílust és színvilágot sikerült összhangba hozni a szobával, akkor már csak azt kiválasztanunk, hogy ülőbútorunk milyen anyaggal legyen burkolva. Macskásoknak kiváló megoldás lehet mondjuk a mikroplüss, hiszen az állat nem tudja majd beakasztani a körmét. Ahol pedig kicsi gyerekek vannak és gyakran ömlenek különböző folyadékok az ülőgarnitúrára, ott valamilyen víztaszító szövet lehet a megfelelő választás.

2012. július 11., szerda

Hol a szerelem?


A zsúfolt és időhiányos való világunkban egyre kevesebb lehetőségünk van az ismerkedésre. Nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy közösségi életet is tud élni a munkahelyén, netalántán ismerkedni, és a mai fiatalok által előnyben részesített szórakozóhelyeken többnyire nem a hosszú és tartalmas kapcsolatot keressük… Az igény egyre nő a kézzelfogható, személyes, tartalmas kapcsolatokra, viszont az eddigi klasszikus ismerkedési formák kezdenek kiszorulni az életvitelünkből és asszimilálódni a mai modern felfogáshoz, és a modern emberek szokásaihoz, időtervéhez. Életterünk egyre inkább beszűkül és koncentrálódik az internet világára, és egyben lehetőség szintjén kitágul, a világháló adta széles választéknak köszönhetően. Egyre inkább virtuális szinten próbáljuk meg élni az életünket, intézni az ügyeinket, a bevásárlást, feladni a csekket, munkát és párt keresni…


Ha online társkeresésre adnánk a fejünket, számos portál között válogathatunk. Vannak ingyenes, és vannak fizetős oldalak, amivel nyilván egy bizonyos réteget hivatottak kiszűrni a lap üzemeltetői. Koncentrálódhatnak komoly kapcsolatra és egyéjszakás kalandokra vágyók igényei szerint. A keresés megkönnyítése érdekében miután regisztráltunk, létrehoztunk magunknak egy profilt a kínálati lista alapján általunk szimpatikusnak vélt oldalon, kedvünk szerint állíthatjuk be az ideálisnak vélt paramétereket a megálmodott szeretőről, jövőbeni kedvesről, férjről/feleségről külső és belső jellemvonásokat megadva, esetleg lakcím, életkor, nemi identitás, szexuális szokások megadásával kiegészítve azt. Szórakoztató, és lényegretörő elfoglaltság. Viszonylag rövid idő alatt végignézhetjük a palettát, flörtölhetünk és bókokat gyűjthetünk be, anélkül, hogy fel kéne állnunk és a sokak számára nehéznek tartott elutasítással szemtől szembe találkoznánk esetleg egy rosszul sikerült találkakor, és mi is könnyű szívvel lapozhatunk túl a velünk ismerkedni vágyókon, ha épp nem kölcsönös a szimpátia. Az igazán komoly érdeklődőknek, miután átverekedték magukat a szigorú rostán, további lehetőségeket adhatunk az ismerkedés kevésbé felszínes folytatásához…

Sokan bizalmatlanok a szerelem beteljesedésének ilyen módjával szemben, sőt sokan el is ítélik, és számos esetben joggal. A név- és arctalanság tömérdek nem oda illőt is felbátorít, akik kihasználják a tiszta szándékkal regisztráltakat, és emiatt óvatosnak kell, maradjunk, de az egészséges körültekintés mellet bátran nyíljunk meg a világ felé. Kockázat mindig is lesz, de enélkül nincs is valós eredmény, és siker sem. Adjunk esélyt magunknak, és annak az egyelőre inkognitóban levő másiknak, aki szintén a magány kelepcéjében várja, hogy megismerhessen minket!