2016. január 20., szerda

Műanyag nyílászárók


Alapvető dolog, hogy otthonunkban komfortosan, illetve kényelmesen kell érezzük magunkat. Ez az érzés egy nagyon pici dolgon is megcsúszhat és ez nem más mint maga az ablak. Az öreg huzatos ablakok problémásak. Sok por kosz és a hideg is bejut a rossz ablakokon és ezzel roncsolódik egészségünk. Persze ilyenkor egyből elgondolkozik az ember, hogy mi is lehet a megoldás. Csere? Javítás? A döntést nem szabad meghozni túl elhamarkodottan. Van egy jó hír, hogy az ablakok a legtöbb esetben javíthatóak. Ezzel a megoldással nem csak pénztárcánkat kímélhetjük meg, de a lakásban is sokkal kisebb lesz a felfordulás. Persze a legfontosabb még nem is került szóba, hogy környezetvédelmi szempontból az ablak javítás sokkal jobbnak bizonyul, mint az ablak csere.


Hazánkban sajnos a fűtés számlák évről évre magasabbak. Persze egy ideig az ember fűtés nélkül is képes a hideget elhárítani, de azonban van egy pont, amikor már kénytelenek vagyunk a fűtést is bekapcsolni. Ennek tudatában beláthatjuk, hogy közel sem mindegy, hogy ablakaink, milyen állapotban is vannak. Rendes, illetve jó állapotú nyílászárókkal rengeteg hőt bent lehet tartani a házban. Ezzel kevesebbet kell fűteni, tehát spórolni tudunk a fűtés számlán.

Sokan nem tudják, hogy a műanyag nyílászárók többszörös hatásfokkal szigetelnek, mint a fából készültek. Az ilyen egyszeri befektetéssel rengeteg pénzt meg lehet spórolni a későbbiekben, illetve hosszútávon.

Ha Ön is szeretne pénzt megtakarítani, akkor pont itt az ideje, hogy régi, rossz állapotban lévő ablakait javítsa vagy lecserélje műanyag ablakokra.

2016. január 5., kedd

A mosogató elhelyezése

Amikor megvesszük a mosogatót számos lehetőség tárulkozik elénk a beszerelés és elhelyezés módját illetően. Lássuk, hogy milyen megoldások léteznek mosogató ügyben!



Ráépített 
A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak számít a ráépítés. Bármilyen anyagú és formájú mosogatónál alkalmazhatjuk, de leginkább vidékies, country stílusú konyháknál ajánlott, ilyen helyiségekben mutat a legjobban. Hasonlóan jó megoldás lehet régi konyhák esetén, hiszen a rozsdamentes mosogatóknál nincsen szükség külön munkalapra. Ezen beépítés esetén a mosogatótálca egy szekrényen helyezkedik el és lényegében csak ezt a szekrényt kell megvásárolni, amelyeknél már építéskor kihagyták a mosogató helyét. Beszerelése gyors és roppant egyszerű, hiszen csak rögzíteni és ragasztani kell mosogatótálcát.

Beépített
Ahogyan az előző, úgy a beépítés is bármilyen méretű és anyagú tálcánál alkalmazható. A konyhabútor készítése során a munkalapból kivágják a mosogató helyét, amibe aztán beépítik a tálcát. Ilyen esetekben minimális szintkülönbség jön létre, hiszen a mosogató pereme a m unkalap síkjától eltér. Beépítés után szükséges szilikonos anyaggal tömíteni az illesztésnél, ezzel vízhatlanná tehetjük a mosogató peremét. Ez számít a legelterjedtebb beépítési módnak, hiszen lényegében bármely stílushoz illik és ugyanolyan egyszerű, mint a ráépítés. Amennyiben különleges formájú mosogatóra esik a választásunk, akkor kifejezetten érdemes ezt a megoldást választani, hiszen a munkalapból csak a megfelelő méretet kell kivágni, majd beépíteni. Maga a folyamat után nem marad nagy kosz és beszerelése sok időt sem vesz igénybe. 

Síkba épített
Ezen megoldás során a tálca és a munkalap egy szintben van egymással, nem jön létre szintkülönbség. Viszonylag bonyolultabb és költségesebb folyamatnak számít, mint az előbb említettek. A munkalapból nagyon precízen, szinte milliméteres pontossággal kell kivágni a mosogató helyét, hiszen ettől függ majd az illeszkedés. Utólag nem lehet korrigálni a hibákat, ezért érdemes szakemberre bízni a beszerelést. Modern stílusú konyhákba nagyon jól illik, de csak gránit és rozsdamentes acél mosogatóknál lehet alkalmazni ezt a megoldást. Kerámia mosogatóknál a kihajló perem miatt nem lehetséges. 

Alulról épített
Valódi kő, üveg és gránit munkalapoknál alkalmazhatjuk ezt a módszert. Ezek az anyagok elég drágának számítanak, így tanácsos kímélni őket úgy, hogy kivágáskor nem keletkezik sok veszteség. Ilyenkor a kivágást alulról használják, onnan rögzítik a mosogatót. Figyelembe kell venni a nagyobb mélységet, mert a munkapult vastagsága is hozzá adódik a tálca mélységéhez. Gránitból készült mosogatóknál a leggyakoribb megoldásnak számít, de rozsdamentes acél, vagy kerámiából készült daraboknál is használhatjuk. Leginkább minimál stílusú konyhákhoz illik.

2015. december 10., csütörtök

Szőnyeggel vagy anélkül?

Vitathatatlan tény, hogy egy fárasztó nap után nincs annál kellemesebb érzés, mint amikor végre levehetjük cipőnket és talpunk alatt érezhetjük puha szőnyegünket. 

Akár már egy kisebb szőnyeggel is fel lehet dobni lakásunk látványvilágát. Ezeket a darabokat könnyebb tisztítani és áthelyezni, ha esetleg szeretnénk kisebb változtatásokat eszközölni mondjuk a nappalink kinézetén. A szőnyegek kényelmessé és meleggé teszik a padlót, valamint a falszínét is képes finomítani. Takarítás szempontjából egyébként a legideálisabbak a minőségi szőnyegek. Nagyobb méretű szőnyegekkel akár tereket is elválaszthatunk egymástól, kijelölhetjük a helyiségek funkcióit. 


Kétségtelenül a szőnyeg a legjobb választás, ha kedveljük a kényelmet és a fényűzést, viszont hátrányaként említhetjük, hogy könnyen koszolódik és ha kő-vagy fapadlóról van szó, akkor a higiéniája sem a legjobb. Elmondható, hogy mégis több pozitív tulajdonságot tudunk felsorakoztatni a szőnyegek mellet, mint negatívat. A szőnyeg csökkenti a hangokat, ha leejtesz egy távirányítót, a szőnyeg -kis túlzással- felfogja a becsapódás robaját. A szőnyegekkel rendkívül jól tudjuk növelni optikailag a teret, minél vastagabb vagy puhább a szőnyeg, annál jobban hívogat, hogy mezítláb lépjünk rá. Ha szőnyeget vásárolunk, akkor inkább gyapjúból készült mellett adjuk le a voksunkat, mert ezek a darabok nehezebben kosz
olódnak, sőt egyáltalán nem töltődnek fel elektromossággal.

2015. november 27., péntek

A Tiffany lámpák története

A Tiffany lámpák és egyéb lakás dekorációs tárgyak nagy népszerűségnek örvendenek. Pedig az első Tiffany lámpa készítője, Louis Comfort Tiffany, a híres üvegfestő mester nem gondolta volna sosem, hogy színes üveg díszei meghódítják majd az egész világot.

Igazából a technológia lényege csak, hogy a folyékony halmazállapotú üveghez különböző festékeket adnak hozzá, így a megszilárdult üveg a hozzá adott festék színében fog pompázni. A cég folyamatos fejlődési tendenciát mutatott. Louis Comfort Tiffany közelebb hozta az emberekhez a templomok színes üvegeit, és ugyanakkor eladhatóvá tette azokat.



Legnagyobb elismerését az 1900-ban megrendezett Párizsi világkiállításon érte el, itt mutatta be az új kidolgozású színes üvegeit. Ekkor kezdte el díszíteni lámpáit ékszerekkel is és később átnevezte a cégét Tiffany Studio’s-ra. A méltán híres Tiffany lámpa terve 1895-ből származott, de még öt évnek kellett eltelnie, hogy tökéletesítse a lámpa kialakítását. Különlegessége abban áll, hogy a kisebb, nagyobb üvegdarabokat metszéspontjaihoz sárgarezet illesztenek, majd az illesztési pontokon ónnal vagy cinkkel forrasztják össze.

Sokan nem tudják, de kettős funkcióval is bírt ez a különleges lámpa, nappal szemet gyönyörködtető látványt nyújt, éjjel pedig a színes üvegek egyedi belsőséges hangulatot árasztanak. Egy elmélyült beszélgetés kiváló háttere lehetett egy-egy ilyen lámpa, nem egy randevú zajlott mellette.

Voltak idők, amikor népszerűsége lecsökkent, hiszen sok esetben az alapvető háztartási eszközöket is nehéz volt beszerezni. A Tiffany lámpák egyediek két hasonló darabot nehéz feladat köztük találni, hiszen a lámpákat a minél pontosabb kivitelezés miatt kézzel csinálták és még ma is kézzel csinálják.

A klasszikus stílust képviselő lakásoknak elengedhetetlen dísze a Tiffany lámpa, így népszerűsége mind máig fennmaradt. De mára már találhatunk Tiffany üveg ékszereket, dohányzóasztalokat, boros poharakat és tányérokat. Az időt állóssága a legnagyobb garancia arra, hogy a Tiffany minőségi termékeket gyárt.      

2015. november 9., hétfő

Télen nyíló virágok

A növények nem bírják a hideget és a fűtési szezont. Azonban van néhány virág, mely ilyenkor is virágba borul, ezáltal szépítik az otthont. Ha szeretnéd, hogy télen is színes virágokkal legyen tele a lakás, szerezz be a következő darabokból.



Amarilisz:
Ez a szobanövény általában ősszel kezd el feléledni. Októberben már be lehet ültetni az ilyenkor még hagyma formájú növényt. Ültetés előtt az esetlegesen rajta maradó leveleket el kell távolítani. Miután a cserépbe tettük, félig betakartuk földdel, csupán egyszer kell meglocsolni, majd sötét, ugyanakkor meleg helyre. Észrevehetjük, hogy néhány héten belül megjelenik 2 szár. Ilyenkor kell világos helyre tenni, öntözni és tápoldattal gondozni. Ilyen törődés mellett szinte biztos, hogy a szárai 30 cm magasra is meg fognak nőni. A két szár mellett a hajtáson hatalmas virág fog tündökölni.

Ezüst akácia:
Ez a növény Tasmániából és Ausztráliából származik, ahol akár 25 méter magasra is megnőhet. Hazánkban csupán 3-4 méterre képes megnőni. Virágzása januárban kezdődik, virága élénk sárga, amelytől azt érezhetjük, hogy bearanyozza a téli kertet.

Magyal:
Egy magyalfa kedves dísze a hóval borított kertnek. Vörös színű bogyói nagyon szépen mutatnak, de egyes fajtáinak a levelén színes szegély található. Területelválasztásra rendkívül alkalmas a magyal. Gondozása nem igényel különösebb szakértelmet.

Hunyor:
Ez a gyönyörű virág, melyet „karácsonyi rózsaként” is ismerünk képes decemberben, illetve a legnagyobb hóban is virágozni. Kedveli az árnyékos helyeket, ezért fák, bokrok tövébe célszerű ültetni őket. Több színben kapható, melytől igazán játékos hangulatú lesz a téli kert.

Karácsonyi kaktusz:
Ezen növény gondozása sokszor fejtörést okoz, hiszen mindenki azt szeretné, hogy nevéből fakadóan karácsonykor legyen a leggyönyörűbb, akkor virágozzon. Az ideális hőmérséklet nappal 16-20°C, éjszaka pedig ennél egy pár fokkal alacsonyabb. Nem tanácsos fűtőtest közelébe tenni, és ha száraznak érezzük a földjét egy kevés vízzel meg kell öntözni. Ha ezeket a szabályokat betartod és még arra is ügyelsz, hogy naponta néhány órán át kapjon természetes fényt, akkor biztos virágba fog borulni karácsonyra.

2015. szeptember 28., hétfő

Plasztikai sebészet

Ha arról van szó, hogy szebbek és jobbak legyünk, és ezáltal ne csak mi magunkat, de talán a környezetünk is jobban el tudjon fogadni minket, akkor az ember hiúságának szinte nincsenek határai. Ez a hiúság valószínű már barlangban lakó őseinkben is megvolt, és mikor egy ritkább állatot már csak azért vadásztak le, mert annak bundája különlegesebb és szebb volt, mint a többi állaté, akkor azonnal meg is született az, amit ma divatnak hívunk. Ez a divat évezreden keresztül megmondta, hogy milyen ruhát, milyen ékszert, vagy éppen milyen hajviseletet hordjunk magunkon ahhoz, hogy még elragadóbbnak lásson környezetünk, mint amilyenek valójában vagyunk. És akiket a korszakok múlásával a divat egyre jobban magába szippantott azok egyértelműen a gyengébbik nem képviselői voltak.

Ha ma megkérdezünk valakit az utcán, hogy szerinte a divat milyenné formálta napjainkra az ideális nőről alkotott képet, akkor biztos sokan sokféle dolgot említenének majd, egy azonban minden válaszban ott szerepelne, mégpedig hogy legyen karcsú. Az hogy akár mesterséges, manipulatív módon is, de a nőkbe bele van sulykolva, hogy vigyázniuk kell vonalaikra, az nem feltétlenül rossz, persze csak abban az esetben, ha a karcsúság hajszolása meg tud maradni egészséges keretek kötött.



Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy az elhízás mennyi komoly egészségügyi kockázatot rejt magában. Egyesek ilyenkor szoktak azzal példálózni, hogy nagyanyáink, meg dédanyáink idejében sem volt fitness terem, meg kalóriaszegény étrend, mégsem híztak el és hosszú, boldog életet tudtak élni ezen felesleges ostobaságok nélkül is. Ezek az emberek csak azt felejtik el, hogyha az ember lánya egész nem álló nap a mezőn kaszál, meg az állatokat eteti, viszi a háztartást, és mellette még egy olyan nyolc, tíz gyereket is nevel, akkor bizony szervezetében nem marad annyi plusz tápanyag, ami zsírként el tudna raktározódni.

A rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás tehát napjainkban fontosabb, mint valaha, és nem csak egészségügyi, hanem esztétikai és önelfogadási szempontból is. Viszont sokan küzdenek ezekkel a plusz kilókkal úgy, hogy a rendszeres testmozgás és a megfelelő táplálkozás ellenére is egyre inkább szélmalomharcnak érzik az egészet, hiszen a megfeszített munka ellenére is ott marad a súlyfelesleg a fenekükön vagy éppen a hasukon. Ennek sokszor vagy egészségügyi, vagy genetikai okok állnak a háttérben, és az ő esetükben sokszor már csak egy sebészeti beavatkozás segíthet.

Ha csak a plusz kilóktól akarunk megszabadulni, akkor hatásos lehet egy zsírleszívás vagy esetleg egy gyomorgyűrű beültetése, de az esztétikai problémát ezzel még nem oldjuk meg. A nagy mennyiségű zsír eltávolítása után ugyanis ott marad a csúnya, megereszkedett bőrréteg, ami sok esetben nem, vagy csak nagyon lassan képes visszanyerni eredeti formáját, és ez koránt sem nevezhető esztétikus látványnak. Ha a súlyvesztés mellett az igazán vonzó testkontúr is a kitűzött célok között szerepel, akkor a valóban hatékony megoldás egy komplett hasplasztika.

Egy ilyen műtét során a zsír eltávolítása után a feleslegessé vált bőrréteg eltávolítása is megtörténik, sőt ha szükség van rá, akkor a hasizomzat megfeszítésére is mód nyílik. Arra azonban készüljünk fel, hogy egy hasplasztikának is lesz maradandó nyoma, hiszen a plasztikai sebészek sem varázslók és nekik is fel kell vágniuk a pácienst a beavatkozás elvégzéséhez. A legtöbb sebész azonban ezt a bemetszést megpróbálja a bikini vonal alatt megejteni, így a heget akár teljes egészében eltakarhatja a fehérnemű. Egy ilyenfajta beavatkozásra azonban nem csak azok adják fejüket akik plusz kilóktól szeretnének megszabadulni. Sok anyuka küzd a problémával, hogy szülés után a terhesség alatt megnyúlt hasfali bőr nem akarja visszanyerni korábbi formáját, így a hasplasztika nekik is segíthet visszanyerni terhességük előtti vonalaikat, de természetesen már csak a szoptatás időszaka után.

2015. szeptember 16., szerda

Fürdőszoba trendek

A fürdőszoba általában nem túl nagy helység, és csak a legszükségesebbek kapnak benne helyet, fürdőkád vagy zuhanykabin, mosdókagyló, esetleg WC, mosógép. Így egyéni igényeink szerint alakíthatjuk ki fürdőszobánk stílusát a mai fürdőszoba trendek közül.

Először is a praktikusság fő szempont kell, legyen így nem art rögtön elgondolkoznunk azon, hogy kádat, vagy zuhanyzót szeretnénk. Az idősebbeknek kifejezetten a zuhanykabint ajánlják, hiszen ott könnyebb ki és beszállni, nagyobb a mozgástér, jobban el lehet férni. Gyermekes családoknak azonban jobb egy fürdőkádat választani, hiszen a gyerekek szeretnek pancsolni, imádják a vizet és hosszú percekig képesek elücsörögni egy kád meleg vízben. Könnyebb a fürdetés is és így köré a fontos pipere holmik is elférnek. Egy gyermeknek legyen saját tusfürdője amit ő önt bele a vízébe, lássa hogyan képződik a hab, így élvezni fogja a nap végi szertartást. Egy kisebb helységben fontos szempont a hely kihasználhatóság, hiszen sokkal precízebben kell berendeznünk az adott teret. Nézzük mire is van szükségünk először is a legjobb, ha a mosdókagyló be van építve a fürdőszoba bútorba. Így lesz hely a piperéknek, WC papírnak, tisztszereknek, stb. A fürdőkád szélére kerülhetnek a mindennapos tusfürdők, szappanok, krémek. A zuhanykabinban érdemes egy kis tárolót is felrakni.

A helység tanácsos, ha csempézve van, de a csempét feldobhatjuk mintákkal, akar ragasztott képekkel vagy falra szerelhető műanyag elemekből is válogathatunk ezzel megalapozva a helység hangulatát. Az óceán mélyén egy trópusi dzsungelben vagy a tengerparton is érezhetjük így magunkat. Fontos szempont lehet a színek használata is, egy fürdőszoba legtöbbször kék, vagy fehér színben pompázik, de merjünk elrugaszkodni a konfekcióktól. Egy narancs vagy barna színben játszó helységben éppúgy megnyugodhatunk, vagy feltöltődhetünk energiával a napra. A helységnek így nyugalmat, és vitalitást kell árasztania egy olyan szoba, legyen, ami a nyugalom szigete, ahova elvonulhatunk, ha idegesek vagyunk venni egy ellazító forró fürdőt.

Ebben a helységben is tanácsos, ha van némi természetes fény, de ne lássanak be, miközben fürdünk. Inkább legyen kisebb ablak, kevesebb természetes fény, ellenben jobb megvilágítás. A világításon ne spóroljunk, csak a villanyszámlán. Legyen több lámpa jobban elosztva a térben, például a mosdó feletti tükör legyen megvilágítva. Nagyon divatos megoldás a csempe közötti led világítás ez úgy nézz ki, hogy a fuga között egy led sort helyeznek el, ami a villany felkapcsolásánál természetesebb fénnyel árasztja el a helységet. Léteznek továbbá dizájn fürdőszoba megoldások, de rendszerint elég költségesek. Ha fel akarjuk dobni fürdőszobánkat érdemesebb költséghatékonyabb megoldásokban gondolkodni.

Ez a helység igen fontos szerepet tölt be életünkben, ennek megfelelően alakítsuk ki a hangulatát. Természet közelibbé tehetjük például dísznövényekkel, így hangulatosabb is lesz.