Az egyszerű házi méh (latinul Apis mellifera) 30-8 millió évvel ezelőtt alakult ki. Barlangban lakó őseink már tudták, hogy a méhek kaptára igen finom táplálékot rejt számukra. Spanyolországi barlangrajzok alátámasztják, hogy elődeink már 16.000 évvel ezelőtt is előszeretettel fosztogatták méhek otthonait. Mikor 9 ezer évvel ezelőtt őseink először letelepedtek méhez az első állatok között voltak, miket elkezdtek háziasítani. Ekkor persze még nem készítettek nekik igai kasokat, csak a település környékén lévő kidőlt fatörzsekbe vájtak olyan mesterséges odvakat, melyekbe a méhek beleköltözhettek. Később a Közel-Keleten és Egyiptomban már megjelent a vesszőből font kasok készítése is.
Az, hogy a méz már az ókori civilizációk életében is ekkora szerepet töltött be, annak köszönhető hogy már ekkor ismeretesek voltak jótékony egészségügyi hatásai. Orvosságkánt már az Asszírok is gyakran alkalmazták, sőt a méhkasokat a támadó ellenség sorai közé hajítva hadászati célokra is használták ezen szorgos állatokat. Egyiptomi sírkamrákból számos mézes edény, illetve mézes sütemény, vagyis azok maradványai kerültek elő, ami jól példázza, hogy milyen fontos szakrális szerepet töltött be társadalmukban. A méhészet történetében a következő lépcsőfokot a görögök jelentették. Ők úgy vélték, hogy a méz az istenek adománya, akik minden éjjel csodásan finom nektárt öntöztek a rétek virágaira, melyet aztán a méhek összegyűjtöttek. A mézet a duzzanatok és sebek gyógyítására, valamint lázcsillapítóként is alkalmazták. Az egyik legenda szerint egy Démokritosz nevű görög férfi 109 éves kort élt meg, ami állítólag csak annak köszönhetett, hogy minden nap fogyasztott mézet. A méz a görögöknél is erős vallási szereppel bírt, gyakran áldozatkén ajánlották az isteneknek. Ők már viszonylag fejlett ismeretekkel bírtak a méhcsaládok hierarchiáját tekintve és tisztában voltak vele, hogy a család élén a királynő áll és hogy egyedül a herék képesek párosodni vele.A méhészkedés tudománya később a rómaiknak köszönhetően sokkal nagyobb területen tudott elterjedni.
A birodalomban bevett szokássá vált, hogy a tehetősebbek mikor egy nagyobb lakomát rendeztek, akkor külön egy asztal csak a mézből készült finomságoknak volt fenntartva. Persze a méz és a méhészkedés az ókorban nem csak a nyugati féltekén bírt ekkora jelentőséggel. Mivel azonban a világ más-más részein különböző méh fajok voltak őshonosak, ezért a méhészkedés fejlődésének iránya is más irányba haladt. Az Indiában őshonos méhek például nem a fák odvaiba, hanem a szabadban építették lépjeiket, így ezeken a területeken soha nem terjedt el a kaptáras méhészkedés. A hinduk társadalmi hierarchiájában például egy külön kasztot alkottak a mézkereskedők és csak nekik volt megengedve, hogy ezen édes nedűvel kereskedjenek. Sőt Indiában már a Krisztus előtti évszázadokban is bevett adónemenek számított a mézadó. Annak ellenére, hogy évezredeken keresztül mennyire fontos volt a méz a különböző kultúrákban mára mégis mintha kicsit megfeledkeztünk volna róla róla. Pedig ez az aranysárga nektár még mindig a legfinomabb és legegészségesebb természetes édesítőszer.
Az, hogy a méz már az ókori civilizációk életében is ekkora szerepet töltött be, annak köszönhető hogy már ekkor ismeretesek voltak jótékony egészségügyi hatásai. Orvosságkánt már az Asszírok is gyakran alkalmazták, sőt a méhkasokat a támadó ellenség sorai közé hajítva hadászati célokra is használták ezen szorgos állatokat. Egyiptomi sírkamrákból számos mézes edény, illetve mézes sütemény, vagyis azok maradványai kerültek elő, ami jól példázza, hogy milyen fontos szakrális szerepet töltött be társadalmukban. A méhészet történetében a következő lépcsőfokot a görögök jelentették. Ők úgy vélték, hogy a méz az istenek adománya, akik minden éjjel csodásan finom nektárt öntöztek a rétek virágaira, melyet aztán a méhek összegyűjtöttek. A mézet a duzzanatok és sebek gyógyítására, valamint lázcsillapítóként is alkalmazták. Az egyik legenda szerint egy Démokritosz nevű görög férfi 109 éves kort élt meg, ami állítólag csak annak köszönhetett, hogy minden nap fogyasztott mézet. A méz a görögöknél is erős vallási szereppel bírt, gyakran áldozatkén ajánlották az isteneknek. Ők már viszonylag fejlett ismeretekkel bírtak a méhcsaládok hierarchiáját tekintve és tisztában voltak vele, hogy a család élén a királynő áll és hogy egyedül a herék képesek párosodni vele.A méhészkedés tudománya később a rómaiknak köszönhetően sokkal nagyobb területen tudott elterjedni.
A birodalomban bevett szokássá vált, hogy a tehetősebbek mikor egy nagyobb lakomát rendeztek, akkor külön egy asztal csak a mézből készült finomságoknak volt fenntartva. Persze a méz és a méhészkedés az ókorban nem csak a nyugati féltekén bírt ekkora jelentőséggel. Mivel azonban a világ más-más részein különböző méh fajok voltak őshonosak, ezért a méhészkedés fejlődésének iránya is más irányba haladt. Az Indiában őshonos méhek például nem a fák odvaiba, hanem a szabadban építették lépjeiket, így ezeken a területeken soha nem terjedt el a kaptáras méhészkedés. A hinduk társadalmi hierarchiájában például egy külön kasztot alkottak a mézkereskedők és csak nekik volt megengedve, hogy ezen édes nedűvel kereskedjenek. Sőt Indiában már a Krisztus előtti évszázadokban is bevett adónemenek számított a mézadó. Annak ellenére, hogy évezredeken keresztül mennyire fontos volt a méz a különböző kultúrákban mára mégis mintha kicsit megfeledkeztünk volna róla róla. Pedig ez az aranysárga nektár még mindig a legfinomabb és legegészségesebb természetes édesítőszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése