A különböző esztétikai helyreállító műtétek sokkal komolyabb múlttal rendelkeznek mint azt gondolnánk. Persze ez alatt nem a mai értelembe vett plasztikai sebészet sokszor már-már a csodával határos beavatkozásait kell érteni, de kisebb, hasonló jellegű beavatkozásokat már valójában az ókorban is végeztek, sőt maga a plasztika kifejezés is az ógörög "plastikos" szóból származtatható, ami lefordítva körülbelül annyit tesz, hogy formázás. Ám a szépészeti beavatkozások ókori gyökerére komolyabb bizonyítékok is rendelkezésünkre állnak, mint nyelvtani egyezések.
Élt ugyanis az ókori Indiában egy Susruta nevű orvos, aki már időszámításunk előtt orrplasztikai beavatkozásokat hajtott végre. Persze akkor még nem celebek feküdtek kés alá az ilyen műtéteknél, hanem tolvajok. Az ókori Indiában ugyanis hétköznapinak számított a tolvajok megcsonkítása, mely főleg az orr levágását jelentette. A történet szerint Susruta szíve megesett egy fiatal tolvajon, akit a törvény emberi bűne miatt szintén megcsonkítottak és hogy a fiatalembernek ne kelljen hátralévő életét ezzel a megbélyegzett arccal leélni valószínűleg ő vált a történelem első orrplasztikájának kísérleti alanyává. Ezen műtét során a feljegyzések szerint a hiányzó orr pótlásához a porcokat a fülből, míg a bőrt a homlokról vette a sebész. A bökkenő csak egy lehetett, hogy aneszteziológia még nem létezett és érzéstelenítés híján a beavatkozás nem lehetett éppenséggel leányálom. A végeredményről sem tudunk pontosat, mert bár Susruta készített rajzokat a végeredményről, de nem tudhatjuk biztosan, hogy azok a tényleges valóságot tükrözik, vagy a művész szabadság nagyságát hangoztatják. Később az indiai orvos feljegyzései Európába is eljutottak és a kisebb helyreállító műtétek a római orvoslás szerves részévé váltak. Ekkor már azonban mondhatjuk, hogy ezek a beavatkozások, pont mint napjainkban, inkább a tehetősebb rétegek számára kínálták a szebbé válás lehetőségét.
695-ben például II. Jusztinianosz például csak azért foglalhatta el végül Bizánc trónját, mert egy plasztikai beavatkozással sikerült visszakapnia, nagybátyja által korábban levágatott orrát. Ezeken a kezdetleges arcplasztikai beavatkozásokon igen nagyot dobott a 19. és 20. század fordulóján az aneszteziológiaiban végbement fejlődés. Modernebb érzéstelenítési eljárások és az altatás lehetővé tette sokkal komolyabb sebészeti beavatkozások elvégzését is és mára a plasztikai és szépészeti műtétek tárháza szinte kimeríthetetlen, hiszen mint tudjuk az emberi hiúság sem ismer határokat és lehetőségünk van helyre hozni amit a természet sikeresen elszúrt, akkor végül is miért ne tennénk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése