Manapság hazánkban is egyre több családi ház és nyaraló udvarán találkozhatunk különböző formájú és típusú kerti kemencékkel. Az ilyen sütőberendezéseknek meg van azaz előnye, amellett hogy a kert egy meghatározó díszítő elemévé válhatnak, hogy olyan tradicionális ételek elkészítésére képesek, melyre más sütőalkalmatosságok nem. Persze egy kemence felfűtése kicsivel nehezebb, mint begyújtani egy elektromos sütőt, de ezért kárpótolnak minket azok a különleges ízű ételek, melyeket egy ilyen kemencében készíthetünk. Azonban ezek csak a 21. század átlag emberének számítanak különleges ízeknek, hiszen dédszüleink számára még természetesnek számított, hogy ételeiket a kemencében, vagy a mellé épített katlanban, később takaréktűzhelyen készítették. A kemencék évszázadokon át olyan szerves részét képezték a hétköznapi emberek életének, hogy a magyar lakáskultúra fejlődése kultúrtörténeti szempontból nem vizsgálható a kemencék formavilágának és építéstechnikai változásainak nyomon követése nélkül.
A hagyományos, lakóházakon belül felépített kemencék mellett már a honfoglalás korától kezdve jelentős szereppel bírtak a különböző kültéri kemencék is, melyek egyes vidékeken a szabadban álltak, máshol külön sütőházat, vagy nyári konyhát húztak köréjük. A kültéri kemencék akkoriban azért bírtak olyan jelentős szereppel, mert a füstelvezetési technikák még nagyon kezdetlegesek voltak, és az épületen belüli kemencék füstje a kemence száján át a lakótérbe távozott, így érthető, hogy amikor csak az időjárási körülmények megengedték, akkor inkább a szabadtéri kemencéket használták. Annak ellenére, hogy az évszázadok során a lakóházak, a kéményrendszerek fejlődésének köszönhetően, egyre füst mentesebbé váltak, a szabadtéri kemencék szerepe mégsem csökkent, sőt néhány tájegységen a kemencék végleg kikerültek a lakóházakon kívülre. Magyarország számos területén a kültéri kemencék közösségépítő szereppel is bírtak, hiszen például Nyugat-Magyarországon még a 19. században is elterjedtek voltak a falu végében, vagy egy település közelében álló magaslati ponton felépített „közösségi kemencék”, mikor egy talapzatra több kemencét is felhúztak és ezt a település lakói mind egyenjogúan használhatták, de természetesen építésükben is mind részt vettek. A kültéri kemencék formavilágának és kialakításuknak módja akkor kezdet el egységesedni a történelmi Magyarország egész területén, mikor a 19. és 20. század fordulóján megjelentek az első „vasúti kemencék”. Nevüket onnan kapták, hogy az ekkor rohamos léptékben fejlődő vasúthálózathoz tartozó kiszolgáló épületek mellé, mint a vidéki vasút állomások, vagy a bakterházak, a hétköznapi élethez nélkülözhetetlen kemencék is felépültek, persze egy sablon alapján, teljesen egyformára. Ezek kialakítása és füstelvetése akkor igen modernnek számított, így ezt a formát hamar átvették a vidéki emberek és saját kültéri kemencéiket is ezek formájára építették fel. Persze az ilyen „vasúti kemencék” mintájára épített kültéri kemencéken is megmaradtak az adott tájegység apróbb építészeti sajátosságai, de megjelenésük nagyjából egységes arculatot mutatott. Nyilván a mai kültéri kemencék már nem azt a célt szolgálják, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt, hiszen ma már nem tartoznak az alapvető sütőberendezések közé. Manapság, aki egy kültéri kemencét építtet udvarára az inkább a tradicionális ételek és a barátokkal szervezett kerti partik miatt dönt egy ilyen mellett, hiszen egy kemencés sütögetés sokkal különlegesebb élményt kínálhat mint grillezés, vagy egy borácsozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése